“Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra, úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos” ( I Kor. 9:26)
Március idusa 1848-ban az igazi viaskodás időszaka volt nemzetünk életében. A harc kezdete, indulás a hőn áhított szabadságért. Reménytől dagadtak az ifjúi keblek, fogalmaztak, kértek, követeltek, mert megunták azt, hogy a külső hatalom kiszolgálói legyenek. Érezték, hogy tenni kell, tudták, hogy “Itt az idő, most vagy soha”. Ez tette őket bátrakká, elszántakká és vakmerőkké. A “megálmodott álmok” beteljesedésében hittek a márciusi ifjak.
Pál apostol az emberi életet egy versenypályához hasonlítja ebben a levélrészletben. Mindenkit arra méltóztat az életnek Ura, hogy “pályán” legyen. Mindenki versenyez is valamilyen értelemben, bizonyítani akar, célba akar érni.
Az arénában történő verseny sokszor kegyetlen volt, életeket is követelt, de akik látták, a közönség vagy a császár jól kiszórakozták magukat a rabszolgák ádáz küzdelmén. A győztes babérkoszorút kapott. Őt ünnepelte mindenki.
A keresztyén élet nem mások legyőzésére irányul, sem a mások sárba taposására törekszik, önmagát kell hogy legyőzze, aki ebben a versenyben részt vesz. Olyan személyiségünk létezik, aki engedte magát legyőzni, megalázni, de diadalmasan hív bennünket a maga közösségébe: “Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él”. Felé érdemes futni, ama “nemes harcban” részt vállalni, mert bizonyosak lehetünk afelől, hogy az örök élet koronáját helyezi fejünkre. Ámen.
Fodor Lajos,
Halmi