2013. május 6.

„… a tanítványokat először Antiókhiában nevezték kersztyéneknek.” Csel 11,26

Olvasásra: Csel 11,19-26

Nem egyszerűen csak egy történelmi tudósítás ez a vers, annál több: örömhír. Egy boldog beszámoló arról, az üldözéseket Isten jósága miként fordítja jóra. Ahogyan József vallotta: „ti gonoszt gondoltatok ellennem, de Isten azt jóra gondolta fordítani” (1Moz 50,20).

Hisz mivel indul a beszámoló: az István halála utáni üldöztetéssel. Ez egy fordulópont az ősgyülekezet életében. Akik eddig Jeruzsálemben hallgatták az igét, most elindulnak, és hirdetik szerte a vidéken, ahogyan Uruk parancsolta tanítványainak mennybemenetele előtt. Mégis, fájdalmas kezdet ez. Ám Isten sohasem hagyja letargiába süllyedni az övéit: újabb és újabb örömöket ad, ami erőt ad a továbbiakban.

Azok közül, akik Jeruzsálemből elmenekülnek, némelyek a zsidókhoz, mások a pogány görögök közé mennek misszionálni. És az igehirdetés megtermi gyümölcsét: nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz. És kell ennél több? Számít, az a sokaság milyen nyelvet beszél, milyen színű, ki volt azelőtt?

Mit jelent tehát keresztyénnek lenni? Azt, hogy tanítvány vagyok, Krisztus tanítványa. És aki már tanítvány, az mindenkinek hirdeti Megváltó Urát.

Varga Botond,

Szatmar-Németi

 

Vélemény, hozzászólás?