„A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.” (Mk 2,27)
Egy szolgatársam mesélte egyszer, hogy egy kisvárosi strandon különös élményben volt része. Egy ún. flashmobon vett részt. (A fogalom jelentése villámcsődület, emberek előre szervezett csoportosulását jelenti, amely hirtelen jön létre valamilyen nyilvános helyen.) A strandolók nagy meglepetésére egyszer csak egy gospel kórus állt elő és a “fellépők” énekben dicsőítették Istent. Mindenki mosolygott, jól érezte magát, amikor is egy szombatos előállt és hangosan azt kiáltotta: ez az egész nem ér semmit, mert nem a szombatot, hanem a vasárnapot tartják nyugalomnapként. Szegénykém, nem tudott örülni, mert bele volt őrülve a törvényben. Sajnálatos!
Nem akarok belemenni a szombat-vasárnap vitába. Azonban a fenti ige értelmében azt tudom mondani, hogy Isten minden törvénye értem van és nem azért, mert a Főnöknek parancsolhatnékja van. Minden terméknek van egy használati utasítása. Az ember, ha nem is termék, hanem teremtmény szintén rendelkezik ilyennel: hat napon át dolgozz és végezd minden dolgodat, de a hetedik napon semmi dolgot se tégy! Különben elfáradsz, stresszes leszel, kiégsz, szívrohamot, agyvérzést kapsz, és a többi modern betegségek.
Nem vitatkozni kell tehát a nyugalomnap felől, hiszen az is fárasztó, nem is törvényeskedni, nem is okoskodni, hanem az Úrnak szentelni. Annak az Úrnak, aki tényleg a mi javunkat akarja és szebbé, élhetőbbé, reménytelibbé szeretné tenni a mai napodat is. Mert vele élheted a munkásnapokat is és a nyugalomnapot is. Ámen!