2012. március 1.

Mt.18,1-4

“Abban az órában menének a tanítványok Jézushoz, mondván: Vajjon ki nagyobb a mennyeknek országában?

És elõhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjök állítja vala azt, És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek

országába.

Aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.”

Olvasandó Mt.18,1-10.

Jézus Krisztus már a Húsvét előtti Böjtben él. Az Úr a maga keresztjével, a Szenvedésre való felkészüléssel, a tanitványok pedig a saját nagyságukkal vannak elfoglalva. Micsoda ellentétek  Milyen mélyen gyökeredzik még Isten gyermekeiben is a vágy a tiszteletre és az első helyre. Az ember állandó versengésben él a büneset óta. Már Kaint is ez foglalkoztatta: kinek az áldozatát szereti jobban  Isten? Ettől a büntől mi sem vagyunk mentesek. A tanitványokban is megvolt, bennünk is megvan ez a versengési vagy rangsorolási vágy.

A tanitványokat annyira lefoglalta Jézus földi birodalmának szervezése, hogy szem elől tévesztették isteni célját. Ahelyett, hogy olyan helyet kerestek volna, ahol szolgálhatnak, előnyös poziciókra lestek . Milyen könnyü elveszteni az örökkévalóság perspektiváját és előléptetésért versengeni az egyházban. A gyülekezet bármely tagjára érvényes ez! Milyen nehéz azonosulni a „ kisgyermekekkel „ -a hatalom vagy befolyás nélküli gyenge  és függőségben levő emberekkel! Isten előtt a cimkórság, a hatalmi vágy utálatos dolog !

Gyakorlatilag az Úr  itt is olyan választ ad ,  mint amilyet egykor Nikodémusnak is adott. Mindenkinek újjá kell születnie , mert mindenki  egyformán testtől született és bünben él.                Jn.3,6-Zsolt.51,5

Mindenkinek kivétel nélkül ugyanarra a megmentésre van szüksége !  Jn.3,3-5 -2Kor.5,17-Gal.6,15- Ugyanazon az úton lehet a Mennyek Országába jutni , mint , ahogy egy gyermek a világra jön , születés , azaz újjászületés útján .

Legyetek olyanok, mint a gyermekek, akik nem előkelő helyekre pályáznak, hanem szüleik szeretetére! Az Úr előtt azok a legnagyobbak, akik saját szemükben kicsinyek!

Az általunk oly nagyra tartott, első hely, még mindig üres, mert az valóban a legkisebb részére van fenntartva .

Ebben a Böjtben figyeljünk az akadályainkra, amelyek nem méltatnak bennünket a tanitványi névre, és kérjük az erőt ezek félreállitására!

A bün többet érint , mint a kéz , megtámadja az elmét és a szivet !

Ámen .

Nagy Erika

Sárközújlak

Vélemény, hozzászólás?