2011. szeptember 3.

Napi igeszakasz: Jn. 17, 20-23

„…tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél.” (23b. vers)

Egyre kevesebben hisznek Istenben. Manapság mi lelkipásztorok, hűséges presbiterekkel, kitartó egyháztagokkal keressük, kutatjuk a megoldást: hogyan lehetne hatásosabb a misszió? Miként, tudnánk megfelelni a szolgálatnak, melyre Isten hívott el minket, de amely szólításra mi válaszoltunk igennel? Érezzük a felelősségünk súlyát? Meg kell ismertetnünk a világgal Isten szeretetét.

El kell gondolkodnunk, hogy helyes az irány, és helyesek-e a bölcsességünk „termékei”, azaz mindaz, amitől várjuk, hogy az emberek higgyenek, és az Úr Istent szeressék.

Jó hallani, hogy ebben a mérhetetlenül súlyos felelősséget ránk ruházó feladatban, nem egyedül vagyunk, és semmiképp nem is lehetünk egyedül. Jézus imádkozik az Atyához azért, hogy mi, az övéi, eggyé legyünk. Nem a világi keretek által, hanem az ő szeretete által a hitben. Isten segítségével ki kell zárnunk mindent az életünkből, ami szétválaszt minket. Nem kisebb dolog függ a mi szeretet-egységünktől, mint a világ sorsa.  Ámen.

 

Simon Attila

Tamásváralja-Nagytarna

 

Vélemény, hozzászólás?