2011 március 17.

„Első napon legyen szent gyülekezés, semmi robota munkát ne végezzetek…” 4Móz 28, 18

Ajánlott szakasz: 4Móz 28, 16-31

Már az első páska elrendelésekor elhangzott, hogy ezt az eseményt emlékezetben kell tartani, s nemzedékről nemzedékre meg kell ünnepelni a kovásztalan kenyerekkel együtt. A mózesi törvények ezt a parancsot többször is megismétlik, és felhívják a nép figyelmét annak rendszeres betartására. Jézus is, tanítványaival együtt, megtartotta a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepét. Különös jelentősége van az utolsó „páskavacsorának”, amit kereszthalála előtt költött el tanítványaival. Ekkor szerezte és rendelte el örök rendelésül az úrvacsorát. A szereztetési igében van egy felhívás: „Ezt cselekdéjtek…” Mind az Ó, mind pedig az Újszövetségben az van leírva, hogy megemlékezzetek erről, és megtartsátok azt.

Szomorú látni azt, hogy az emberek többsége erről elfeledkezett, de még szomorúbb megtapasztalni azt, hogy aki ezt tudja, az nem így él. Kis gyülekezetekre nem igazán jellemző, de nagy gyülekezetekben minden úrvacsoraosztáskor azt lehet tapasztalni, hogy a gyülekezet fele, annak ellenére, hogy szól a hívogatás a királyi vendégségre, feláll és elhagyja a templomot. Gondoljuk egy kicsit végig: ha mi nagy szeretettel, odaadással sőt áldozathozatallal készítjük el az ünnepi vacsorát, vagy ebédet és meghívjuk vendégeinket, és azok ha visszautasítják azt, akkor ez nekünk rosszul esik. Valahogy Isten is így lehet ezzel: Fiát adta értünk, a tökéletes bárányt, lemondott Róla, mi pedig nem fogadjuk el.

Azért imádkozzunk, hogy ez másképp legyen. Ámen

Kovács Mátyás Péter lkp.

Vélemény, hozzászólás?