„A tenger pedig háborgott, mert nagy szél fújt. Közben eljutottak mintegy huszonöt vagy harminc futamnyira, amikor meglátták, hogy Jézus a tengeren jár, és közeledik a hajóhoz. Megrémültek, de Jézus megszólalt: Én vagyok, ne féljetek!”
(Jn. Ev. 6,18-20)
Olvasandó: Jn. Ev. 6,16-21
Az Isten Igéjét komolyan vevő, hívő emberekről azt szokták mondani, hogy álmodozók, olyanok, mint akik egy elképzelt mesevilágban élnek, távol a realitástól. Ez a vélemény, azért nem helyes, mert maga a Szentírás sem hasonlítható egy mesekönyvhöz. Jó példa erre a mai történet, mely világosan elmondja, hogy az ember életére, még ha tanítvány is, rátörhetnek olyan viharok, melyek hatalmas erejükkel képesek megsemmisíteni.
Figyelemre méltó a mai igeszakaszban az, hogy Jézus úgy közeledett a tanítványok felé, hogy közben a tenger zúg, morajlik és háborog. Valahogy ebben a történetben is azt várnánk, hogy mikor megjelenik Jézus, minden csendesedjen el, de nem ez történik. Komoly üzenete van ennek! Mi is szeretnénk, hogy életünk minden napján ragyogóan süssön a nap, és fényárba borítva haladjunk célunk felé. De ez nem mindig adatik meg. Valami csodálatosabb adatik ennél. Van valaki, aki a háborgó vízen járni tud, aki az élet kiszámíthatatlan egyenetlenségei felett úrrá tud lenni. Jól jegyezd meg testvérem: a tenger háborgó marad, de Jézus Úr felette. Az Ő szava nyugtasson meg, ha miközben olvasod e sorokat, háborog életed tengere: „Én vagyok, ne féljetek!” Én, aki a létet alkottam, aki a tengert és szelet teremtettem, akinek hatalmam van a mindenség felett.
Olvastam egy festményről, melynek az volt a címe, hogy: Békesség. A festmény egy tomboló vihart ábrázolt, miközben a fa ágán egy parányi madárka vígan csiripelgetett. Kívánom, hogy te is ilyen légy: miközben minden erőddel küzdesz az elemekkel, vígan énekelj az Úrnak, aki azt mondja: „ÉN VAGYOK”! Ámen.
Nagy Róbert, Apa