„Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya,
az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat,
amiket mondottam nektek.”
Jn14,26
Jézus Krisztus tanítványai iránt érzett szeretete olyan mélyen gyökerező, hogy akkor, amikor búcsuzik, arra is felkészíti őket: eljön az idő, amikor testben nem lesz mellettük, de akkor sem lesznek magukra hagyva. Ott lesz valaki, a Lélek, aki tökéletes helyettesítője lesz Mesterüknek.
És mit mond Jézus? Mi a Lélek feladata? A tanítás és az emlékeztetés. Mert sokmindent nem tanultak még meg. Annyi dolog van a tanítványok magán- és hitéletében, ami nem hordja magán Krisztus jelét! De a Lélek jön, a Lélek itt van és megtanít arra, amit nem tudunk; eszünkbe juttatja, átismétli velünk, amit már elfeledtünk. Olyan, mint a jó szülő: nem csak rákiált gyermekére: Ismételj!, hanem odaül mellé, és együtt ismételnek. És milyen csodálatos, amikor így együtt ismételhetünk el egy éneket, egy imádságot, amikor érezzük a sugárzó szeretetet, és tovább tudjuk adni.
És elkövetkezik az életükben a Jézus-nélküli időszak, de Pünkösd után látjuk, szárnyrakelnek, és nem lankadnak. Hirdetik az evangéliumot. Mert, Akit Krisztus ígért, megérkezett, és velük van. Velünk van.
Varga Botond,
Szatmár-Láncos