„Jézus így válaszolt: Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet, azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igémet.”
Jn. 14, 23-24a
Olvasandó: Jn. 14, 22-24
Egyik legmeghatóbb családlátogatásom akkor volt, mikor egy kedves nénihez kellett mennem. Sötétedett már, mikor betoppantam a szobába. Ő a fiókban keresgélt, meg is talált valamit, szorosan magához ölelte. Mikor meghallotta, hogy ott vagyok, hirtelen megfordult, s láttam, hogy könnyes a szeme. Elmondta, hogy elhunyt gyermeke dolgait őrzi abban a fiókban, s mikor nagyon fáj a gyász terhe előveszi azokat, meg-meg ölelgeti, puszilgatja, mert gyermekére emlékeztetik, akit nagyon szeretett.
Egy nagyon kedves valaki ránk is hagyott valamit, azért, hogy az élet örömei és bánatai között elővegyük azt. Ez a kedves valaki Jézus Krisztus, a mi Megváltónk, aki az Ő igéjét hagyta azokra, akik szeretik őt. Vajon szereted-e annyira Jézusodat, hogy naponta elővedd az ő igéjét?! Amit Ő hagyott rád, van-e olyan fontos, mint a szeretteid emlékét őrző dolgok?!
Kálvin János egyszer így írt a ránk hagyott örökségről: „Még hogyha az egész világegyetem összeomlanék is, a mi szilárdságunknak akkor sem volna szabad megingania, annál kevésbé megdőlnie. – Ha embereknek szolgáltam volna, bizony boldogtalan volnék, de mily jó, hogy annak engedelmeskedtem, aki sohasem vonja meg az ő szolgáitól, a nekik ígért jutalmat.” Ezt jelenti megtartani az Ő igéjét: szolgálni, engedelmeskedni és reménykedni.
Ha elhagy minden ezen a világon: ifjúság, erő, szépség, mint tovatűnő álom, ha egyszer majd úgy érzed, hogy semmid sincs, akkor is gazdag vagy, ha szívedben őrzöd annak igéjét, aki úgy szeretett, hogy életét adta érted, hogy el ne vessz, hanem örök életed legyen. Őrizd, védd, szeresd ezt az Igét, és azt, aki szólotta azokat. Ámen.
Nagy Róbert, Apa