Elhagytál engemet?
Zsolt 22, 2a
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”
Olvasandó: Zsolt 22:1-22
A tegnapi nap folyamán a Szatmári Református Egyházmegye esperese, nyolc lelkipásztora és nőszövetségi tagjai látogatták meg a „Régi Kórház” kórtermeiben fekvő betegeket. Amikor a betegek mellé leültünk, az arcukra, de főleg a szemükbe egy kérdés volt írva: „Elhagyott az Isten?” Itt fekszem betegen, magányosan, fájdalmak közepette, pedig templomba jártam, naponta imádkoztam, mégis…
A 22. zsoltár szavait Jézus is idézi a kereszten Máté és Márk evangéliumaiban. Ez egy olyan fejezet, melyet Izrael népének fontos imádságai közé tarozott. Sőt azt is elmondhatjuk, hogy az Újszövetségben a legtöbbet idézett zsoltárfejezet. Dávid szenvedése mélyén, kétségbeesésében kiborítja panaszát az Úr előtt. Ez a panasz egy idő után félbeszakad és átvált Isten dicsőítésébe.
Nem tudjuk pontosan, hogy ezeket a sorokat mikor írta, de annál jobban ismert az a lelki állapot, melyben megfogalmazódott. Hasonlatokkal mondja el érzéseit: mint „bika”, „bivaly”, „oroszlán” és „kutyák” támadnak rá. Olyan érzése van, mint amikor emberek „kardjukat”, „dárdájukat” kirántják és általszúrják. Kiált, de nem hallják szavát. A kudarc élménye lesz úrrá rajta, nem tapasztal semmit Isten segítségéből. Kérdésünk az, hogy megtörténhet ilyen hívő emberrel?
A felelet a Szentírás tanítása szerint a következő: Isten soha sem hagy el, de van úgy, hogy vár. Sokszor nem értjük életünk történéseit, kudarcait. Istenbe akarunk kapaszkodni, de úgy érezzük, nincs segítség. Van úgy, hogy Isten nem válaszol, pontosabban várat válaszára. Az is előfordul, hogy másképp válaszol, mint ahogy azt mi gondolnánk. Isten vár, talán azért, mert jobbat akar adni, mint amit kértünk. Esetleg máshogyan akarja teljesíteni. Dávid azt kéri, hogy változzanak meg a körülmények, de Isten azt szeretné, ha Dávid változna meg. Isten minket akar megváltoztatni. Pál azt kéri Istentől, hogy vegye ki a „tövist” életéből. Isten ezt a kérést nem teljesíti, helyette Pált olyanná formálja, hogy Istenre mutató hálával hordozza a tövist. Isten lehet, hogy téged akar megváltoztatni, s nem a körülményeket.
Krisztus mindenkor velünk van (Mt. 28,20), s „a segítség, bár néha késik, de bizonnyal eljön végre” (400b ének: 4. vers)
Király Lajos,
Batiz