„Ennekokáért ő mindenképen idvezítheti is azokat, a kik ő általa
járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök.
Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen, a
bűnösöktől elválasztott, és a ki az egeknél magasságosabb lőn,
A kinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a
saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer
megcselekedte, maga-magát megáldozván.
Mert a törvény gyarló embereket rendel főpapokká, de a törvény után való
esküvés beszéde örök tökéletes Fiút.”
Zsidók 7, 25 – 28
Mai Igénk, arra keresi a választ, hogy kicsoda a mi Megváltónk és
Közbenjárónk. A megelőző versekben a levél írója azt fogalmazza meg, milyen volt a régi ároni papság Mózes idejéből; valamint, hogy a léviták hogyan lettek szolgálókká az Úr előtt. Habár ezek az emberek is kiválasztottak
voltak a szolgálatra, Jézus kiválasztottsága a Melkisédek rendi papságra és
szolgálatra összehasonlíthatatlanul értékesebb, mert örök.
Az Ószövetség papjai bűnösök voltak, először magukért kellett áldozatot
bemutatniuk, valamint meghaltak a szolgálati útjuk végén, életük olyan volt, mint bármely emberé.
Jézus Krisztus azonban ember, de nem csak az, papsága azonban örök, ő maga pedig tökéletes, szent és Isten. Ő maga üdvözíthet, nem csak közvetítheti az üdvösséget Istentől, az Atyától.
Elgondolhatjuk, mekkora botránkozást okozott a levél írója, aki a hagyomány
szerint Pál apostol, a zsidó emberek között, amikor az ebben a részben
leírtakkal kihúzza a talajt a hitük alól. Istennek VAN FIA, aki Főpap, Örök,
és Üdvözítő. Sokan megbotránkoztak és elfordultak, de aki képes volt
elengedni a múltját és elhinni, hogy Istennek van hatalma ÚJ SZÖVETSÉGET
kezdeményezni mindenkivel, aki benne hisz, annak üdvbizonyosság – adó
lehetett ez a néhány soros vallomás.
Ma is így áll a helyzet. Advent van, nemsokára karácsony, és valljuk meg
őszintén, Jézus Krisztus valódi mivolta ma is botránkozás vagy nevetség a
legtöbb ember szemében. Sajnos, még a hívő emberek szemében is, mert a
modern ember ésszerűen akar hinni.
Isten nem valakit, nem bárkit, nem akárkit, hanem az ő FIÁT bocsátotta el,
hogy közbenjáró legyen, örök és leválthatatlan, lecserélhetetlen főpap, aki
esedezik a népért, aki hisz benne és hisz Istenben. A megmaradás és az
örökélet záloga ugyanis ma sem más: az ÉLŐ HIT.
Az evangélum számunkra tehát az, hogy az ATYA ISTEN a legdrágábbat adta nekünk, hogy megmutassa szeretete és ragaszkodása mértékét, illetve, hogy bennünket milyen nagyra tart, milyen sokra értékel. Fakadjon hála a mi szívünkben, hogy ez így van és így lehet, és tegyünk meg mi is mindent, hogy méltók legyünk erre az ajándékra. Igaz, emberileg ezt a célt sohasem érhetjük el, de soha nem adhatjuk fel a hitünk növekedéséért vívott küzdelmet, illetve nem elégedhetünk meg félmegoldásokkal.
Isten egészen ideadta Jézusban az ő FIÁT, Közbenjárónak és Megváltónak.
Mi egészen oda kell szenteljük magunkat, Hívőnek és Követőnek. Ámen.