,,…tetszett az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel egybe, hogy férfiakat válasszanak ki magok közül és elküldjék Antiókhiába Pállal és Barnabással, Júdást, kinek mellékneve Barsabás, és Silást, kik az atyafiak között főemberek voltak. ” – (ApCsel 15,22)
A jeruzsálemi gyülekezetben nehéz kérdések merültek fel a pogány hívők befogadásáról. Nem volt egyszerű a döntés, mert hagyományok és emberi vélemények ütköztek egymással. De a Szentlélek vezetésével az apostolok, a vének és az egész gyülekezet egy akaratra jutottak. Ez önmagában nagy csoda: nem egyéni akarat, hanem közös felismerés született. Kiválasztották és elküldték a legalkalmasabb testvéreket, hogy továbbadják az üzenetet. Ez mutatja, hogy a gyülekezet élete közös felelősség: mindnyájan részei vagyunk Isten munkájának. Nem csak Pál és Barnabás számított, hanem Júdás és Silás is, akik hűséges főemberek voltak. Az evangélium így nem egy ember szolgálata által terjedt, hanem testvérek közös küldetése által. A mai egyház is akkor erős, ha közösen hallgat Istenre és közösen cselekszik. Így válik láthatóvá, hogy a gyülekezetben maga Krisztus az Úr, aki vezet és küld. Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod