,,Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és elvitték, hogy keresztre feszítsék. Kifelé menet találkoztak egy cirénei emberrel, akinek Simon volt a neve: ezt arra kényszerítették, hogy vigye a keresztet. Amikor arra a helyre értek, amelyet Golgotának, azaz Koponya-helynek neveznek, epével kevert bort adtak neki inni. De amikor megízlelte, nem akart inni belőle” – (Máté 27,31-34)
A teljes kiszolgáltatottság és megaláztatás képével találkozunk Jézus szenvedéstörténetében. Az előbbi részben a katonák gyalázták Jézust, most ismét a saját ruhájába öltöztetik, és mint amiképpen az elő volt írva, elindul a menet a vesztőhelyre, ahol az elítélten végrehajtják a büntetést. A keresztet az elítéltnek kellett vinnie, ami nem volt könnyű. Jézusnak sem volt már emberi ereje, főleg, hogy a gyötrődés már előtte elkezdődött. A tanítványok sincsenek jelen, ismerősök sincsenek a közelben, így arra vetődik egy idegen, Cirénei Simon, akit kényszerítenek, hogy segítsen. A zsidó ember ezt visszautasíthatta volna, ezért a bosszút kiáltó tömeg számára a legjobbkor érkezik ez az idegen, mert ha elesik, nem kell felsegíteniük, a “show” legjobb pillanata végre, valóban a Golgota hegyén lehet. Ezek után itallal kínálják, hogy egy kicsit kábítsák, de Jézus teljes öntudattal éli végig az érettünk bemutatott áldozatot. Ő tudja, hogy érettünk történik minden. Vajon mi tudjuk? Nincs szüksége ópiumra vagy fájdalomcsillapításra, mi pedig a legcsekélyebb fájdalmat is azonnal orvosságokkal enyhítjük. De mi van a lelkünkkel? Érezzük a Jézustól való elfordulás fájdalmát? Ő ma is közel kerül hozzánk, elénk jön, mint Simon elé is megérkezett. Örülünk neki, vagy teher számunkra? Pedig életünket Ő hordozza, keresztjeinket ma is felveszi. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szatmár-Kültelek