,,Amikor az ÚR szólni kezdett Hóseáshoz, ezt mondta Hóseásnak az ÚR: Menj, végy feleségül egy parázna nőt, és legyenek gyermekeid a paráznától, mert rútul paráználkodik ez az ország, hátat fordít az ÚRnak.” – (Hóseás 1,2)
Az igerészt olvasva akarva-akaratlanul a Példabeszédek 18,22 verse jut eszembe, ahol a következő kijelentést olvassuk: Aki jó feleséget talált, kincset talált, és elnyerte az ÚR jóakaratát. – Drága Hóseás, jóféle kincset találtál magadnak.
A felolvasott egyetlen egy vers igen zavaró lehet az emberi fülek számára. Több magyar fordítás megvizsgáltam a biztonság kedvéért, és mondanivalójában az összes ugyanazt igyekszik átadni: rútul paráználkodik ez az ország, hátat fordít az ÚRnak / mert parázna módon elpártol az ország az Úrtól.
A paráználkodás igének több jelentősége van az Ószövetségben. Jelenti a testét különböző javakért odaadó személyt, de jelenti a házasságtörőt is egyúttal, sőt, a paráznaság szavával illették Izráelben azt az embert is, aki más, idegen isteneket imádott és őket tisztelte.
Mint hallottuk, Isten arra kéri prófétáját Hóseást, hogy vegyen feleségül egy parázna nőt. Ez az aktus egyúttal szimbolikus jelentőséggel bír. Amilyen a tiszta, szeplőtelen, Istenre hallgató Hóseás és a parázna nő viszonya, olyan az Isten és a választott nép közötti kapcsolat is. Hóseás tisztasága nehezen fér meg a parázna asszony képével, úgy ahogyan a Teremtő és gondviselő Isten is szégyellhette, hogy azzá vált a választott nép, amilyen most, akit azért hívott el magának, hogy világítson az idegen népeknek. A népek láthattak ennél szebb világítást is. Mint tudjuk, volt időszak Izráel életében, amikor nomád életet élő nép volt. A 12 törzs a pusztában bolyongott és kereste Kánaán földjét, ahol végleg letelepedhet. El is jött a letelepedés ideje. Minden törzs megkapta saját területét és a vándorlókból mezőgazdászok lettek. A törzsi kötelékek megbomlottak és a bőséges termés következtében az emberek mindenféle termékenység és mezőgazdaság isteneit kezdték tisztelni a szomszédságukban élő pogány népeket másolva. Így jelent meg a Baál és az Asera kultusz a választott nép soraiban.
Van egy szép magyar közmondás, mely pontosan ezt tükrözi számunkra: a kutya is jó dolgában veszik meg. – Igen kedves testvéreim, ez érvényes volt az ezelőtt 2700 éve élő Izráel népére is, és érvényes ránk, XXI. századi emberekre is. A mai kor sem különb, kedves testvéreim. Jó dolgunkban feledkezünk meg arról, ami igazán lényeges. Jó dolgunkban kezdünk el mindent is kipróbálni, megtapasztalni, hátha az jobb a biztosnál, erősebb az Erőnél, hatalmasabb magánál a Hatalomnál. Jó dolgában romlik meg az ember is.
A facebookon görgetve egy idézetet találtam, melybe igen sok igazság van: „A nehéz idők erős embereket formálnak. Az erős emberek jó időket hoznak el. A jó idők gyenge embereket formálnak. A gyenge emberek nehéz időket hoznak el.” Jó időket élt Izráel népe, aminek megvolt a maga következménye. Hitvány emberek nevelkedtek a jó időkben.
Ne legyünk mi a gyenge emberek, akik a nehéz időket hozzák el. Izráel megkapta büntetését, Hóseás próféciái beteljesültek, Assziría elfoglalta a ketté szakadt ország északi felét. A nép hatalmas szenvedéseken ment keresztül. Nincs szükségünk semmit és senkit isteníteni a mi Istenünkön kívül. Egyszerűen fölösleges, sőt káros. Nem kell nekünk horoszkóp és jóslás, sem szobrok és szentelt víz. Nem egy tárgy vagy személy fog minket megőrizni a gonosztól és főleg nem egy tárgy vagy személy ad számunkra örök életet. Ne tekints félre, mint Gómer, Hóseás felesége. Tekints a megváltó Jézus Krisztusra. Ámen.
Kocsis Norbert slp.,
Szamos-negyed