„…azon az éjszakán az történt, hogy így szólt az ÚR igéje Nátánhoz: Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondja az ÚR: Te házat akarsz nekem építeni, hogy abban lakjam? […] Azt is kijelentette neked az ÚR, hogy az ÚR akarja a te házadat építeni. […] Így a te házad és királyságod örökre megmarad, és trónod örökre szilárd lesz.” – (2 Sám 7, 4-5, 11.16.)
Amikor egy jó ötletünk születik vagy előállunk egy hasznos elképzeléssel, nagyon nehezen mondunk le róla, csak azért, mert nem találunk támogatókra, társakra annak megvalósításában. S ha mégsem jön össze a terv, akkor erőt vesz rajtunk a mérhetetlen csalódás. Ismerjük mindannyian ezt az állapotot.
Dávid király hajlékot akar építeni Istennek, mert úgy érzi méltatlan dolog, hogy ő cédruspalotában lakik, Isten ládája pedig még mindig sátorlapok között van. Azonban Istennek egészen más tervei vannak Dáviddal. Nem is engedi meg neki, hogy templomot építsem, majd az ő fia fogja azt megépíteni. Dávid ehelyett ígéretet kap: Én, az Úr építem a te házadat, és királyságod örökre megmarad.
Fontos látnunk, hogy Isten nem azért mond nemet Dávid tervére, mert nem tetszik neki. A szándék nemes, és meg is fog valósulni, de másképp, nem úgy, ahogy Dávid, hanem, ahogyan Isten akarja. Dávidnak tudnia kell módosítani tervét, félre kell tennie saját elképzelését, és meg kell tanulnia valami mást, valami többet elfogadni Urától!
Isten valahogy így közelít hozzánk ebben az adventi időben is. Ő tud, és akar is nekünk többet adni, elképzeléseinken felül. Készek vagyunk-e elfogadni ajándékát?? Félre tudjuk-e tolni saját, nagyon akart terveinket, hogy azok helyett az Úréi valósulhassanak meg?
Amikor szépen csomagolt ajándékot kapunk valakitől, nem tudjuk mit tartalmaz a csomagolás. Megpróbáljuk kitalálni, megrázzuk, kezünkbe vesszük, hogy érezzük, mekkora súlya van. De minden akkor derül ki, amikor kibontjuk. Isten ajándékaival sincs ez másként. El kell fogadni. Biztosan megéri. Ámen.
Kala Noémi Katalin,
Tamásváralja