,,Fárasztjátok beszédetekkel az Urat. Ezt kérdezitek: Mivel fárasztjuk? – Azzal, hogy ezt mondjátok: Minden gonosztevőt jónak tart az Úr, kedvét leli bennük! Vagy amikor ezt kérdezitek: Hol van az igazságos Isten?” – (Mal 2,17)
Augustinus a következőt írja: „Nem az a fontos, hogy valaki mit, hanem az, hogy miként szenved. Ugyanabban a tűzben az arany ragyog, a polyva pedig füstölög. Ugyanaz a cséplő a szalmát összetöri, a gabonaszemet megtisztítja.” A szenvedés mindannyiunk életében ott van, és senki nem marad ki belőle. Mégis nekünk embereknek néha olyan érzésünk van, mintha a másik embernek sokkal könnyebb lenne, nem szenved annyit, nincs annyi nehézség az életében. Adódhat olyan helyzet, mikor a fájdalmaink forrása egy másik ember.
Ilyenkor tör elő az önzés, és fakad fel a kérdés: Vajon mikor tart ítéletet Isten? Miért ilyen igazságtalan? Viszont kik vagyunk mi, porszemek, hogy kérdőre vonjuk a leghatalmasabbat, a Teremtőt? Emögött a kérdés mögött óhatatlanul is ott rejtőzik egy másik kérdés is: Isten miért nem segít egy kényelmes életet élni? Ha Istent nem szabad döntésből, hanem sokan azért követnék, mert jó, sikeres élethez segít, akkor vajon hány igaz szívű követője lenne? Hiszen az érdekkapcsolattá válna. A teher alatt mutatkozik meg leginkább az elköteleződés.
Elfárasztani Istent? Vajon le tud úgy fáradni Isten, mint mi emberek egy hosszú nap után? Vajon mire utal az Ige, amikor azt mondja lefárasztották? Isten egyik számunkra felfoghatatlan tulajdonsága a végtelen türelem. Ezzel tud ő felénk fordulni, úgy mint ahogy mi nem tudunk egymás felé. Végighallgatja sóhajtozásaink, mégis várja, vajon mikor vesszük észre, ne erre fordítsuk az időnk.
Fájdalomban/ próbában vagy? Hogy viselkedsz? Aranyként ragyogj a szenvedés tüzében, ne polyvaként füstölögj, mert ahogyan szenvedsz úgy lesz majd részed a dicsőségben is. Ámen.
Kocsis Leila slp.,
Szigetlanka