„Aki kitart az igazságban, az életre jut, aki pedig a gonoszt követi, az a vesztére teszi azt. Utálatosak az ÚR szemében az álnok szívűek, de kedvesek számára, akik feddhetetlenül járnak.” (Péld 11, 19-20)
Olyan bölcsességeket olvasunk a Példabeszédek könyvében, amelyeket szinte mindenki ismer, de csak nagyon kevesen tartják be. Tudjuk mi, hogy ki kell tartani az igazságban, de az már eléggé homályos, hogy miként kell ezt gyakorolni. Nem akarjuk a gonoszt követni és önmagunk vesztébe sem kívánunk rohanni, de olyan könnyű bűnbe esni. Hirtelen erőt vesznek rajtunk az indulataink és máris megbántunk valakit. Egy rövid időre elveszítjük a józan ítélőképességünk és olyat teszünk, amit akár egy életen át bánhatunk. Az ilyen és ehhez hasonló eseteket tévedésnek, botlásnak, hibának szoktuk nevezni. Az álnokság viszont már egészen más oldala a gonoszságnak. Az álnok ember szándékosan cselekszik rosszat a másikkal. Ennek hátterében alattomosság és megfontoltság van. Az ilyen ember utálatos az Úr szemében.
Isten szeretete mindenkire kiáradt, de egyesekben ez nem terem megtéréshez illő gyümölcsöket. Sokan élik meg a kegyelem idejét úgy, ahogyan a példázatbeli adós szolga, akinek a király elengedte a megfizethetetlenül sok tartozását. Ugyanez a szolga később nem könyörült azon, aki némi kevés pénzzel tartozott neki. Az Úr szeretetét nemcsak elfogadni kell, hanem továbbadni is. Ne legyünk hálátlan és könyörtelen emberek, mert az efféle gonoszság végül mindig ellenünk fordul! Ne a gonosz kövessük, hanem Jézust, aki „az út, az igazság és az élet” (János 14, 6). Ámen.
Erdei-Árva István Béla,
Szamoskóród