“A fennhéjázó tekintet és a kevély szív az istentelenek lámpása, s bűn az.” (Péld 21,4)
Legyen tartásod! Húzd ki magad! Ne lássák rajtad, hogy gyenge vagy! – Ezek lehetnek olyan bátoritások, melyek helyesek lehetnek, de általában büszkeségre, kevélységre indítanak. Bűn az. Van mire alázatosnak lenni.
Sok arcot, tekintetet fotóztam már, fotósként egyházi eseményeken. Néha, amikor van egy kevés időm, el is tűnődöm egy-egy arcon. Legtöbbször nem örülnek annak, hogy fotózok. Mérgesek rám, de saját maguknak ártanak, mert olyan kép kerül fel róluk. Mérgeske kép. Vannak olyanok is, akik gyorsan előszedik a legbájosabb arcot. Ez jó is. De vannak kevély tekintetek, nem csak az én fotóimon, hanem úgy általában. Ezek jól tudják takarni azt, ami valójában belül van. Erősnek mutatom magam, de csak Isten látja, hogy mi van ott legbelül. Tudnak ezek a nézések ártani is.
A fennhéjázó tekintet mögött valóban sokszor kevély szív lakozik, de legtöbbször kapott sebek miatt megkeményedett szív az. Világit ez a lámpás is, de nem messzire és nem sokat, no és nem szívből. Felszínes szépség. Ez azért istentelenség, mert nincs benne Isten.
Isten kész a szívedet formálni. Ott belül munkálkodni, és ami a meggyógyult szívből árad, az fénylik igazán és tartósan. Isten szépségszalonjában időző ember őszinte bájt áraszt. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka