„És Jézus megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Azok pedig azt mondták: Hét. Akkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, majd vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és a tanítványainak adta, hogy osszák szét. Ők a sokaság elé tették” – (Márk 8, 5-6)
Próbálom elképzelni, hogy ma egy négyezer fős tömeg előtt megáll Jézus, felmutat hét kenyeret, majd megparancsolja nekik, hogy üljenek le és készüljenek az étkezésre. Azt hiszem, szinte senki sem venné komolyan, viszont annál többen lennének a méltatlankodók, az elégedetlenkedők, a felháborodók, a gúnyosan nevetők. Sehogy sem fér bele a racionális világképünkbe, hogy hét kenyérrel és egy kevés hallal jóllakhasson négyezer ember. Egyenlő elosztás esetén még egy apró falat sem jutott volna mindenkinek, ennek ellenére az étkezés végén még összeszedtek hét kosár maradékot. Hogyan lehetséges ez?
Van, amit nem kell megmagyarázni, csak elfogadni. Azok laktak jól a megsokasított kenyérrel és hallal, akik engedtek Jézus parancsának és elfogadták az ételt. Ma is azok gazdagodnak a hitükben, akik lelki táplálékként elfogadják az Igét, és ahhoz igazítják az életüket. Ugyanakkor az evangélium csak üresen kongó szavak halmaza marad annak, aki csak azt fogadja el, amit meg tud magyarázni.
Ha afelől is kétségünk van, hogy Isten kegyelme a keveset megsokszorosítja, akkor hogyan hisszük el, hogy a semmiből világot teremtett? Nem a kritikai gondolkodással van baj, hanem azzal, ha a saját értelmi képességünk korlátai közé akarjuk beszorítani az Urat. Engedelmeskedjünk Jézus parancsának és fogadjuk el a nekünk kínált kegyelmét. Ámen.
Erdei-Árva István Béla,
Szamoskóród