„…szólott az Úr Ésaiás, Ámos fia által, mondván: Menj és oldd le a gyászruhát derekadról, és sarudat vond le lábadról! És úgy cselekedett, járván ruha és saru nélkül.” (Ézs 20,2)
Adott történelmi helyzetben, melyről most nincs értelme írni, szól az Isten és azt mondja: Vetkőzz! Ézsaiás levetkőzik és három évig mezítláb s ruha nélkül jár. Hogy a ruha nélkül azt jelenti e, hogy teljesen csupaszon, vagy alsóruhában, az írásmagyarázók között vita témája valószínű nem derül ki, ha csak Isten ki nem jelenti.
A kérdés: mi az ige üzenete?
Nekem a fenti kijelentésből az derül ki, hogy: Isten Ézsaiáson keresztül szól, és általa szól másoknak, de Ézsaiásnak magának is. Mikor Ézsaiás Isten szavát közvetíti, másoknak szól, de magára nézve is érvényesnek tartja. Ezért vetkőzik le.
Vannak, akik azt mondják: „Ne azt csináld, amit a papok csinálnak, hanem azt, amit mondanak”, utalva ezzel arra, hogy az Isten szolgái is esendő, bűnben élő emberek s csak a prédikációkban, tanításban mondottakat kell követni, nem pedig a bűnös életüket másolni.
Hát igen, jó volna olyan lelkészi réteget látni, akik nem csak papolnak Isten akaratáról, de cselekszik is amit az Úr kíván. No Ézsaiás ilyen figura volt: Meghallotta, tovább adta, és meg is tette.
Az egyetemes papság elvét követve, próbálja meg minden hivő nem csak hallgatni, de hirdetni is Isten szavát, és legyünk pozitív példái annak amiről beszélünk. Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod.