,,Eltemettettetek Krisztussal együtt a keresztségben, véle együtt fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá őt a halálból. És titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt ő vele, megbocsátván minden bűnötöket, az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára;” – (Kol 2,12-14)
Nagypéntek van, de nem a kereszt árnyéka akar ma sem ránk vetülni, nem Jézus halálán van a hangsúly bár semmi kétség elengedhetetlen volt, hogy Isten Fia keresztre feszíttessék. A mi bűneink melléje szegeztettek és vele haltak, még akkor is ha időben ez rosszul értelmezhető, hiszen mi még nem is éltünk akkor, azon a Nagypénteken. Lényeg, hogy az egész emberiség bűnét magára vette az Úr Jézus, a második Ádám, s az első Ádámtól az utolsó emberig elkövetett, vagy eztán még elkövetendő bűn átkát, következményét, megsemmisítette ez által.
Mi a Krisztus halálába keresztelkedtünk meg, hisz a keresztség vize, Jézus megváltó és tisztára mosó váltsághalálának és értünk hozott áldozatának jelképe. Ha megkereszteltettünk, meghalunk tehát? A bűnnek igen…, de épp az a lényeg, hogy feltámadunk Krisztussal véle, és Krisztusban, ő benne mindnyájan, akik hiszünk. Hit által van életünk, még ha halálra lennénk méltók akkor is. Igaz, hogy Nagypéntek volt, s ma is azt „ünnepeljük” de ünnepeljünk úgy, hogy mi Húsvét utáni nemzettség vagyunk, akiknek bűnei eltöröltettek s ők élnek Krisztusban, Krisztussal örökké! Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod