„Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.” (Jn 14, 12-14)
A történelem folyamán számtalanszor bebizonyosodott, hogy az ember képes olyan nagyságos tetteket cselekedni, melyeket évszázadok elteltével is emlegetnek. Csodálatos alkotások, új felfedezések és hősies tettek kisérték az emberiséget. Ezek a cselekedetek azonban nem mindig voltak összhangban az isteni kijelentéssel. Sokan önmaguknak tulajdonították eme nagyságos tetteket, s bár látszólag siker koronázta azokat, az Istent negligáló és öndicsőítő tettek nem lehettek örök érvényűek. A világ hatalmas birodalmai, melyek valóban történelmet írtak a nagyságos tetteik által, mégis romba dőltek annak ellenére, hogy sokan azt hitték, soha nem omolnak össze. Így tehát azok a diadalmaskodó tettek, melyek nem számolnak az isteni akarattal, ideig-óráig látszólag győztesnek bizonyulnak, de végső soron mégis vesztesnek mondhatóak. Nem arathatják le a végső győzelmet.
A keresztény hívő életében látszólag ellentmondás van, hiszen az istenfélő életmód az oktalanok szemében nem feltétlenül tűnik nagyságosnak. Sokakat megzavar Krisztus kijelentése, hogy az apostolok nagyobbakat is cselekedhettek azoknál, amiket Ő cselekedett. A keresztény emberektől néha elvárják, hogy egyfajta „csodát” tegyenek hitükkel, holott a nagyságos tettek, amiről Jézus beszél, nem feltétlenül ebben a kategóriában konkretizálódnak. Először is meg kell értenünk, mire gondol Krisztus, nevezetesen hogy a hatalom, amellyel megbizonyítja magát Isten Fiának, messze nem korlátozódik az ő testi jelenlétére, így sok és szembeszökő bizonyítékkal kell annak világosan megmutatkoznia akkor is, mikor nincs jelen. Látjuk tehát, hogy istenségének bizonyítéka nem korlátozódott Krisztus személyére, hanem szerteáradt az egyház egész testében.
Az ok tehát, hogy az apostolok nagyobb tetteket fognak véghezvinni, az nem más, mint hogy Jézus felmegy az ő Atyjához, s így mutatja meg teljesen az ő hatalmát. Ebből nyilvánvaló, hogy az ő dicsősége semmilyen mértékben sem csökkent azért, mert eltávozása után az apostolok, akik az ő egyedüli eszközei voltak, kiválóbbakat tettek nálánál. Mindazonáltal Jézus Krisztus a szerzője mindannak, amit az apostolok véghezvittek, és amit ma a keresztény Egyház munkál. Fontos kiemelnünk, hogy az igében nem csupán az apostolokról van szó, hanem Isten népéről, minden egyes hívő emberről. Jézus személyének a nagysága, az ő dicsőségben ragyogó volta megmutatkozik minden egyes istenfélő ember életében akkor, amikor bűnbánatot tartunk, megújulunk és felszabadulunk.
Nekünk nem kell megváltóknak lennünk, hanem a mi tetteink által kell képviselnünk a mi Megváltó Urunkat! Ezeket nevezhetjük nagyobb tetteknek, mert Jézust képviseljük általuk. Nekünk csak hinni, csak imádkozni kell. Ez nem feltétel, ez lehetőség. Ez az Úrral való közösséget mutatja. Aki nincs közösségben az Úrral, nem tud hinni, nem tud imádkozni. Aki pedig az Úrhoz tartozik, még kicsiny hite ellenére is tudhatja: az Úr az Isten, és ő nagy dolgokat cselekszik, nagyobb dolgokat cselekszik még általam is. Ámen!
Nagy Norbert,
Szigetlanka gylp.