„Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője.” (János 4,42)
A Samária asszony csodálatos változása utána, azt látjuk, ami felolvasott Igénkből, hogy ez kihatott egy közösségre. Így született meg ez a csodálatos hitvallás:” hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője.” Jézus ilyen csodálatosan működik. Egy emberhez jött és hozta az örömüzenetet és ez tovább terjed, hogy így mások is megismerik az Úr Jézust. Jézus így hozza a változást az asszony életébe, de azok életébe is, akik ott voltak hallották e csodálatos bizonyságtevést az asszonytól. Mindezt az igében tovább konkretizálódik abban, hogy nemcsak hallották, hanem tudják is. Nem elég tehát csak a hallomás, hanem kell hozzá a személyes megtapasztalás, ahogy ezek az emberek ott és akkor megtapasztalták. Mindezt aktualizálva ma is érkezik az Úr Jézus személyesen a hajlékainkba. A kérdés, hogy felismerjük-e őt és beengedjük. Hát engedjük be s hadd legyen a mi életünkbe is ott a változás és adjuk mi is tovább az öröm üzenetet. S mindeközben halljuk meg Jézust, aki kopogtat ma is hozzánk, ahogy szép dicséretünk is mondja:
„Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz.
Mi mondjuk, hogy miénk vagy, te vagy a név, a jel:
Ó, szégyen, hogy te légy az, akinek várni kell.
Ó Jézus, szólsz, s a szívhez a szó szelíden ér:
„Így bánsz velem? teérted hullt testemből a vér!”
Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már.
Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár!”
Így legyen. Ámen.
Kaszaniczki Csongor,
Erdőd