“De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: Az eb visszatért a saját okádására, és a megfürdött disznó a sárban hempereg.” (2Pt 2,22)
Ez nem egy ünnepi kép, – bár disznóvágási szezon van, – arról az emberről, aki megismerte már az igazság útját és mégis visszatért problémája forrásához.
Az eb a Szentírásban legtöbbször negatív felhanggal jelenik meg, bár alázatban és gazdájukhoz való ragaszkodásban példamutatóak az ember számára. A házikedvenc azonban gyakran elfogad olyan eledelt, ami kárára van, esetleg megmérgezi. Ezt nem a gazdájától kapja, tanulhatna belőle, mégis visszatér, eltéved. Isten hűsége végtelen, a mi hűségünknek ebből kellene táplálkoznia. Jézus szelídségre és alázatra tanit, ebben ő mutat példát. Legyünk hűséges, szelíd és alázatos kutyák, ne megtévesztett, megmérgezett ebek! Készüljünk a tisztitókúrára, így bűnbánati héten.
A disznó hasonlat ma sem a leghízelgőbb. A bibliai korban egyenesen undorítónak számitatott. Mi a különbség a templomba járó, az ott elhangzottakat komolyan vevő- és az istentiszteleti közösséget hanyagoló, hitét nem gyakorló ember között? Annyi, mint a disznó és a bárány között. Mind a kettő koszos lesz. Azonban, míg a bárány, ha összekoszolja magát, várja, hogy lefürödjön, a disznó jó érzi magát a sárban, s ha véletlenül víz is éri, azonnal siet vissza a mocsokba. Az óember megöldöklése disznóvágás, az újember megelevenítése egy pásztorához ragaszkodó bárány születése.
A mai áhítat nemcsak egy állatmese tanulságának összesitése, hanem az életünk. A tékozló fiú útja visszafelé mélyebbre vezet, mint a disznók vályúja. Isten ettől óv bennünket, sőt ő maga lett emberré, hogy mi is tudjunk végre emberek lenni, nem állatok, nem is boldogtalan büszke istenek. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka