Velünk az Isten – 2020. december 8.

“Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: Bárcsak olyan volnék, mint amilyen hajdan, mint mikor még Isten vigyázott rám! Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam; mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban; amikor még velem volt a Mindenható, és körülöttem voltak gyermekeim; amikor lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is patakokban ömlött az olaj. Amikor a városkapuhoz mentem, és elfoglaltam helyemet a téren, ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak, az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak. A vezető emberek a beszédben megálltak, és szájukra tették a kezüket. A fejedelmek hangja elnémult, és nyelvük az ínyükhöz tapadt. Aki csak hallott rólam, boldognak mondott, és aki csak látott, jó bizonyságot tett rólam.” (Jób 29,1-11)

Jób a barátaival folytatott vita során legyőzi őket, és el is némítja a folyamatos támadást, de legyőzi saját kényszerképzeteit is az őt önkényesen üldöző Istenről, és visszanyeri reményét, hogy Isten számára utat mutat, igazát előbb-utóbb napvilágra hozza. Megerősödött benne az az elhatározás is, hogy istenfélelméből nem enged. Jób tehát a maga kegyességében szilárdabb, biztosabb és bölcsebb lett. Visszaemlékezik a régmúlt szép pillanataira, amikor Isten áldását élvezte, amikor ő is és családtagjai is egészségesek voltak, vagyona sértetlen és becsülete igen tiszteletreméltó volt.  Ez ad számára erőt, hogy rájön, még vannak hajszálgyökerei, amelyek által tud táplálékot és erőt meríteni. Karácsony közeledtével számtalan gyermek- és ifjúkori emlék jut eszünkbe. Az egész emberiség életének megpróbáltatott heteiben felidézzük azokat a boldog pillanatokat, amikor úgy éreztük, hogy minden szép, jó és békés volt. Ne gondoljuk azt, hogy mindezek már megvalósíthatatlanok, ne tudnánk erről beszélni, magunknak és másoknak áldásosabb adventet megvalósítani. Jóbnak van reménye, mert van Istenbe vetett hite. Ne hagyjuk a bennünk lévő apró reményt elhalni soha!

Ilonczai Zsombor,

Szárazberek

Vélemény, hozzászólás?