“Mi módon lehetnek ezek?” (János 3,9)
Esztendő utolsó napján óhatatlan, hogy mi ne így tegyük fel a kérdést: Mi módon voltak ezek? A közösségek és az egyén is leméri, mit valósított meg, mit mulasztott el, hogyan próbálta életét Isten rendelése szerint elrendezni, egyszóval számadást végez. Fogadalmak is születnek, nagy elhatározásokkal feszülünk neki a jövendőnek, Istenben bízva nem csak azt mondogatjuk, hogy “mindig lesz valahogy”, tudjuk, hogy úgy lesz, ahogy a mennyei Atyánk rendezi és rendeli életünket, az előttünk levő időt.
Abból a párbeszédből, amelyet Nikodémus folytat Jézussal az derül ki, hogy nem jól van az, ahogy eddig élt, többet, teljesebbet akar, de amikor a Mester az újjászületésről beszél, érthetetlenül áll a megvalósítás előtt, és felteszi a “hogyan” nagy kérdését. Mi is amikor ezt a kérdést vesszük ajkunkra, emberi tehetetlenségekre hivatkozunk, arra, hogy erőnk véges, és nem vagyunk képesek mindazt megvalósítani, amit az Isten kér tőlünk. Már-már önmarcangolóvá fajulunk a “hogyan”, “mi módon” kérdések súlya alatt, önmagunk erejében is kételkedni kezdünk, olyan nehezen mondjuk ki: “Uram, a te erőddel minden lehetséges előttem” Pedig ez a reménység teljesíti ki bennünk a jövendőbe vetett hitet és tesz hitvallásos emberekké bennünket: “Istenem, hiszem, hogy ezután is velem maradsz”.
Csak egyetlen út létezik:
Rábízni sorsodat arra,
Aki már bizonyított,
a mélységben el nem hagyott.
Ámen.
Fodor Lajos