Kezdőlap / Napi Ige / Velünk az Isten – 2019. október 8.

Velünk az Isten – 2019. október 8.

“Ilyen bölcsességet is láttam a nap alatt, és nagyon rám nehezedett: Volt egy kicsiny város, kevés lakóval. Megtámadta azt egy nagy király, körülvette, és ostromműveket épített vele szemben. De akadt benne egy szegény bölcs, aki bölcsességével megmentette a várost. Az emberek azonban nem törődtek tovább azzal a szegény emberrel. Akkor ezt mondtam: Többet ér a bölcsesség a hatalomnál, de a szegények bölcsességét mégis megvetik, és nem hallgatnak beszédükre. A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni, mint annak a kiabálására, aki az ostobák között uralkodik. Többet ér a bölcsesség a harci eszközöknél; egyetlen vétkes sok jót pusztíthat el.” (Préd. 9,13-18)

Olykor nem az erőben van a hatalom és nem is a fegyverekben, ahhoz, hogy megmeneküljön egy közösség, egy ország. A bölcsesség nagy erény, és, akit Isten ezzel megajándékozott, életeket menthet. A prédikátor véleménye ezt példázza a mai igénkben is. Láthatjuk nagy haszna van. Egyszer egy kis várost egy hatalmas király minden hadi ereje ellen megmentett egy öreg bölcs. De, mivel szegény volt, nem kapta meg érte a legkisebb hálát sem, sőt egészen el is felejtették. Az emberek hálája nem arányos a véghezvitt tettel, pedig annak a bölcsnek sok mindent köszönhetett a város. A város lakói nem értékelik, sőt egyenesen megvetik a bölcsességet, mert szegény és társadalmilag kicsi. Nyilvánvaló, hogy valami hiba van a dolgokban, ha ilyen eredménye is lehet a bölcsességnek, hogy megvetik. Gyülekezeteinkben is vannak olyan bölcsek, akiknek tanácsát illik meghallgatni. Ők azok, akiket az élet megpróbált, akik sok mindent megéltek, akik Isten szavát mindenkor követték. Vezessen bennünket is így az Úr! Ámen.

Ilonczai Zsombor,
Szárazberek

Szóljon hozzá