Kezdőlap / Napi Ige / Velünk az Isten – 2019. november 24.

Velünk az Isten – 2019. november 24.

“…ne rendüljetek meg egyhamar meggyőződésetekben, és ne rémítsen meg titeket semmilyen lélek, beszéd vagy nekünk tulajdonított levél, mintha már itt volna az Úr napja.” (2Thessz. 2, 2)

Thesszalonokában a gyülekezet tagjai tévedés áldozatai voltak. Erőteljes üldöztetésnek voltak kitéve, nehéz időket éltek, amit sokan úgy értelmeztek, hogy most már itt van a vég és hamarosan az Úr Jézus Krisztus is meg fog jelenni. A szenvedés tüzében égve nem is olyan nehéz kikapcsolni az értelmet, a józan gondolkodás is csődöt mond. Éppen ezért figyelmezteti őket az apostol arra, hogy ne rendüljenek meg meggyőződésükben, értelmük ne hagyja el őket (Károli), emlékezniük kell arra, amit ottléte alkalmával mondott nekik az utolsó időkről és az Úr eljöveteléről.

Amikor az ember nagyon szenved, kimondhatatlan fájdalmakat hordoz, nagyon nehéz megőríznie józan gondolkodását és a a nagy hitető, a szemfényvesztő, aki a Sátántól kapott hatalmával jeleket és csodákat mutatva könnyen lépre csalja a kevésbé óvatos hívőt. Áldott az Úr, aki ilyenkor is gondoskodik az övéiről, hisz mindig küld valakit, aki segíteni tud, akkor a thesszalonikaiaknak ma neked és nekem. Sok antikrisztus jön majd, mondta az Úr Jézus, aki azt mondja, én vagyok, de ti ne higgyetek neki. A világ ma kínálja óriási portékáját és ember legyen a talpán, aki ezekben el tud igazodni. Ez azért nehéz, mert amit jónak mond a világ, az valóban jónak is látszik, a rossz pedig rossznak, mert a gonosz világosság angyalának mutatja magát, báránybőrbe bújt farkasként jelenik meg az ember életében.

Ha meg akarod óvni magad a csapdába eséstől, a végzetes tévedéstől, akkor hallgass azokra, akiknek élő kapcsolatuk van az Úrral és ebből kifolyólag józan biblikus gondolkodással rendelkeznek.

Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos

Szóljon hozzá