Kezdőlap / Napi Ige / Velünk az Isten – 2019. február 20.

Velünk az Isten – 2019. február 20.

Majd nehogy késő legyen

„Így szólt azért hozzájuk Jézus: Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor majd felismeritek, hogy én ki vagyok, és hogy magamtól semmit sem teszek, hanem azt mondom, amire az Atya tanított engem.” (János 8,28)

Aki nem akar hinni, az nagy valószínűséggel nem is fog, bár Isten csodát művelhet bárkivel. A hitetlenség egyik gyakori oka az akadékoskodás, amely miatt nem a lényegre tekint az ember, hanem a neki érthetetlen tényezőkre, és ha nem érti a történteket, akkor el sem fogadja.

Jézus sok csodát vitt végbe úgy a nagyközönség, mint a szűk tanítványi kör előtt. Sokan hallhatták őt hatalommal tanítani. Némelyek szerették, mások gyűlölték, de nem volt közömbös az embereknek. Tehát még a rosszakarói is elismerték, hogy ő nem egy hétköznapi személy. Egyesek mégis felfedezték benne Isten fiát és ezáltal meggyógyultak, vagy az igazság ismeretére eljutottak.  Viszont voltak olyanok is, akiknek semmi sem volt elég és állandóan újabb bizonyítékot reméltek. Ilyenek voltak azok a zsidók is, akikhez így szólt Jézus: „amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor majd felismeritek, hogy én ki vagyok”.

Jézus kereszthalála és azzal járó események sokaknak elengedő bizonyítékul szolgált. A pogány százados hamar kijelentette az igazságot: „bizony, ez az ember Isten Fia volt” (Mk 15,39). Akkor viszont már túl késő volt ahhoz, hogy a kételkedők bepótolják mindazt, amit elmulasztottak. Már nem ülhettek le Jézus lábaihoz, nem vihették hozzá a betegjeiket, nem örvendezhetett a lelkük az ő jelenlétében, késő volt megérinteni a ruhája szegélyét.

Milyen jó, hogy ismerjük a folytatást, miszerint a Megváltó nincs kiszolgáltatva sem térnek sem időnek. Ma ugyanúgy szól hozzánk is az ígéret, mint egykor a tanítványokhoz: „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20). Ő ma is velünk van, de vajon a mi szívünk, lelkünk és elménk is vele van? Ne várjuk, hogy majd alkalmasabb legyen az idő rá hallgatni, mert akkor talán késő lesz. Ámen

Erdei-Árva István,

Szamoskóród-Dobrácsapáti

Szóljon hozzá