“Elvégezé Salamon magában,hogy az Úr nevének házat építene, és magának királyi palotát” (2Kir.2,1)
Régen naplót vezettem, megpróbáltam napi pontossággal leírni azt, ami egy fiatallal történik. Közben ráébredtem arra, hogy mekkora következetességet igényel részletesen leírni vagy ecsetelni a napi eseményeket, különösen akkor, ha nem történnek egetrázó események.
A szentíró nagyon következetes, már arról is beszámol, ami a király életében később fog bekovetlezni. A tervről van itt szó, amely magasztos és gyönyörűséges. Az Isten által kiválasztott, királyi méltóságra emelt ember nem tud megfeledkezni az ő Istenéről, ezért határozza el, hogy először az ÚR NEVÉNEK fog házat építeni. Úgy érzi, királyként ezt megteheti, nemcsak azért, mert elődjében is ott élt ez a vágy, de azért is, mert erre hatalma van, az országnak pedig gazdaságilag tehetsége erre, megérett az idő, hogy a választott népnek végre egy olyan hajléka legyen, ahol bemutathatják az áldozatokat, lelki központ legyen ez a hajlék.
Óhatatlan, hogy ne gondoljunk így közvetlenül augusztus 20. után magyar népünk államalapítójára, aki meghagyta, hogy minden tizedik település templomot építsen magának vagy őseinkre, akik az Isten dicsőségére emeltek hajlékot. Ennek a nemzedéknek, vagyis nekünk csak annyi maradt örökségül, hogy ezeket a templomokat őrízzük és vigyázzuk, még akkor is, ha kevesebben látogatják.
Szép terveinkben a szempont ez kellene legyen: Mit tudok tenni személyesen az Úr nevének dicsőségére?
Tervei éltetik az embert,
hirdesse Isten dicsőségét
minden tette.
Ámen.
Fodor Lajos