„Egyedül Salamon fiamat választotta ki az Isten, de ő még tapasztalatlan ifjú, a munka pedig nagy…” (1Krónika 29,1)
Lassan Dávid uralkodásának ideje lejár és fontos, hogy az országot valaki Istenbe vetett hittel vezesse tovább. A templom építéséhez szükséges adomány összegyűlt, szükséges, hogy ezt valaki felelősségteljességgel kezelje és építse fel az Úr házát. Erre a szolgálatra Isten Dávid fiát, Salamont választotta ki. Ő az, akire a “nagy munka” vár, de egyben az a király, akinek utódja a világ Megváltója, Jézus Krisztus, aki a testének templomát adta a mi bűneink bocsánatjáért. Nemzeti ünnepünk napján a múltba tekintünk, és hálát adunk egy királyért, akire, mint Géza fejedelem utódjára “nagy munka várt.” Ő maga is, akárcsak Salamon tapasztalatlan volt, de Istentől bölcsességet kérve, megkapta azt az utat, amelyet járnia kellett és amelyen népét, kellett vezetnie. Ma azért adunk hálát, hogy népünk több, mint ezer éve a Kárpát – medencében él, és Krisztussal élni is fog! Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek