„Mert sok beszéd van, ami csupán a hiábavalóságot szaporítja, és mi haszna van belőle az embernek?” (Prédikátor 6,12)
Kedves Testvéreim!
Napról napra tanulmányozva és olvasva a Prédikátor Könyvét rájön az ember, hogy sok tanulság van benne.
Észreveheti a keresztyén olvasó, hogy mindig van újabb és újabb üzenet számára, amely személyesen szól neki. Lehet, hogy sokszor úgy gondoljuk, hogy a prédikátor könyve csak arról beszél mindenhol, hogy minden hiábavalóság. De ha végig olvassuk észreveszük, hogy mégsem úgy van, hiszen az élet mindennapjairól szól. És ezekben ad számunkra útmutatást.
Ma példaképpen a beszédünkről szól. A kommunikáció a mindennapjainkhoz tartozik akár verbális vagy nonverbális de ott van a mindennapjainkban. És ebben a kontextusban mondja az Igénk, hogy sok beszéd van ami hiábavaló. Lefordítva és közelebb hozva az Igénket hányszor hagyja el ajkunkat meggondolatlan beszéd. Beszélünk, s közbe nem gondolunk, bele mit is fecsegünk. Megbántunk vele másokat, és bele sem gondolunk. A következménnyel nem számolunk. Hiába mondjuk olykor bocsánat, hogy kicsúszott a számom. Az már sokszor késő bánat. Igyekeznünk kell, hogy ami beszédünk legyen kedves és sóval fűszerezett. Mit jelent ez?
Azt jelenti: megnyerő, szívderítő, bátorító, de ugyanakkor nem édeskés, ezért sóval fűszerezett, vagyis ízes, hasznos és tartalmas. Tehát az a szándék van mögötte, hogy használni akarok vele. Jót akarok tenni a másiknak.
Jézus azt mondja: „Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” Hát legyen igy. És igy szívleljük meg a mai Igénket, amikor a beszédről szól. Valóban legyen, ami beszédünk ennek megfelelő. Ügyeljünk beszédünkre, s kérjük ebben az Urat, hogy segítsen bennünket. Mert ha nem igy cselekszünk, bizony akkor csak az ember a hiábavalóságot szaporítja. Legyen a mi beszédünk mindenkor kellemes, de ez csak úgy lehetséges, hogy ha az Úr segítségét kérjük ebben. Ámen.
Kaszaniczki Csongor,
Szatmár- Láncos