Velünk az Isten! – 2014. szeptember 17.

„Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.” 1 János 2,22

Napi ige: 1János 2, 28-29

A Sátán hazugsággal vette rá az első emberpárt az engedetlenségre és azóta sem változott a helyzet. A legtöbb közösségromboló esetben fellelhető a hazugság, sőt azzal kezdődik, igaz rendszerint csak egy kis hazugsággal, amit nevezhetünk akár füllentésnek is. Sok barátságban, házasságban vagy akár gyülekezeti közösségben akkor keletkezik a viszály, amikor a felek nem őszinték egymással vagy valaki hazugsággal félrevezeti őket. A mai napi ige figyelmeztet minket, hogy ne engedjük magunkat becsapni, mert vannak olyan hazug emberek, akik tagadják Jézus megváltói munkáját. Ha pedig ezt tagadják, akkor valójában tagadják az Atyát is, mert a Fiú nélkül nem ismerhetik Őt. Jézus így vall önmagáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (Jn 14,6). Legyünk figyelmesek, mert a gonosz mindig alattomos. Először csak azt hiteti el, hogy nem kell olyan komolyan venni a bibliai igazságokat, majd arra vezet, hogy néhány kisebb bűn fölött eltekint az Atya. Ezen a lejtőn tovább haladva az ember egyszer csak tagadni kezdi azt az Urat, aki az egyetlen segítsége lehetne. Kérjük Isten megtartó kegyelmét mai is. Ámen!

Erdei Árva István,

Szamoskóród

Vélemény, hozzászólás?