“Hol van Isten, az én teremtőm, aki hálaénekre indít éjszaka; aki többre tanít minket a mezei vadaknál, és bölcsebbekké tesz az ég madarainál?” Jób 35,10-11
Elihu azt gondolja, hogy Jób méltán megérdemli Isten büntetését, mert az ő jelenlegi esete semmi mással nem magyarázható csakis ezzel. Az ószövetség világában ez volt a természetes válasz, ha valakinek az élete nyomorúságon, fájdalman és betegségen ment keresztül. De mindezekben felfedezhetünk olyasmit is, amit ma úgy fogalmaznánk, hogy felelősség hárítás, érdektelenség, közömbösség, vagy, ahogyan Káin is válaszolt Isten kérdésére: “…avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?” 1 Mózes 4:9. Emberekkel való találkozásaink alkalmával feltevődik a kérdés: Hogy vagy? Mi történt, amióta nem láttalak? Érkezik a válasz, mely tele van panasszal, keserűséggel, mert valóban oka van barátunknak kiönteni a szívét és lelkét. Mindezek után mi, emberek húzunk egy vonalat összegzésképpen, és következtetünk. Méltán megérdemli vagy nem, ami éppen próbaként rajta van vagy nem? Mi szerint következtetünk? Aszerit, hogy milyen is volt a korábbi kapcsolatunk, mely lehet azóta szakadt meg, amióta az illető megsértett vagy meglopott. Ilyenkor kimondjuk: megérdemli, örülök is neki! Valami hasonló hibába esett Elihu is, aki jelenlétével és Jóbhoz intézett beszédével többet ártott, mint használt. De Jób nem adja fel, ő tudja, hogy Isten, az ő Teremtője szereti őt, sokkal fontosabb az ember, a teremtés koronája számára, mint bármely más teremtmény, sokkal többre méltat ma is, csak ezt nem vesszük észre. Ilyenkor álljon előttünk Jézus személye, aki soha nem hagyta a panaszkodót vigasztalás nélkül, a beteget segítség nélkül. Legyünk ma az ő igaz és segítőkész követetei. Ámen!
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek