Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Új ajtó Isten fiatal bojtára előtt – beszélgetés Varga Botond lelkipásztorral

Új ajtó Isten fiatal bojtára előtt – beszélgetés Varga Botond lelkipásztorral

Varga Botonddal a Szatmár-Németi Református Egyházközség segédlelkipásztorával beszélgettem, akinek fontos állomáshoz érkezett az élete, öt év segédlelkészi szolgálat után hamarosan Kisbábonyban fog szolgálni. Három évig szolgált Láncosban, két évig Németiben mint segédlelkész, de elérkezett a pillanat, amikor önállóbban, felelősségteljesebben pásztorolhat egy gyülekezetet, nem mintha az eddigi szolgálatát nem végezte volna teljes szívvel és lélekkel.

Nagyon jól ismernek már a szatmáriak, de mégis megkérdezem, mit érdemes tudni rólad?

Valóban itt vagyok öt éve Szatmáron, de a gyökerek messzebbről indultak, Nagyváradról és az Érmellékről, ahonnan származom. Váradon születtem, ott érettségiztem 2003-ban a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, 2008-ban végeztem a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben, és azután kerültem ki egészen érdekes módon a Láncos templomba segédlelkészként. Nem tudtam azt, hogy hova fogok kikerülni. Érmihályfalvával számoltam, mivel oda való a feleségem, de azt elválasztották előlem és valamiért Láncos ragadta meg a figyelmemet, nem szülővárosom Nagyvárad, pedig azt is ajánlották. Mennyei sugallatra ide jöttem. Sokan úgy gondolták, hogy ez messze van az otthontól, akkor még borzasztóak voltak az útviszonyok. Amikor költöztem, kicsivel hamarabb kellett elfoglaljam a szolgálati helyemet, mert éppen Hollandiába készült a gyülekezet két lelkésze a kórussal. Amikor megérkeztem Szatmárra egy gumicsere után, munkaruhába, Korda Zoltán tiszteletes gyanúsan nézte a salapétás fiatalembert, hogy valóban ő lenne az új segédlelkésze? Nagyon szépen fogadtak, meglepő volt számomra az a szeretet, amivel vártak. Egyik szatmári gyülekezetben sem segédlelkészként fogadtak, hanem emberként, barátként és munkatársként. Annyira családias légkör várt, hogy egyáltalán nem volt nehéz beilleszkedni, otthon éreztük magunkat, ez nagyon nagy kincs.

SzatmárLáncos! Három év az életedből. Két év eltelt azóta, de azt az időszakot, hogy tudnád összefoglalni?

Kicsit úgy gondolok vissza a Láncos templomra, mint az ember az első szerelmére. Teljesen új helyzet, más légkör, mint Biharban. Voltak onnan ide elszármazó emberek, például Korda tiszteletes is váradi, ez is sokat segített a beilleszkedésben, nem győztük felemlegetni a közös ismerősöket, barátokat. Nagyon sokat és jót tanultam Láncosban. Úgy indítottak el Váradról, hogy arra figyeljek oda, hogy mit végez rosszul a principális, és azt én ne tegyem meg, ne essek bele ugyanabba a hibába. Azt hiszem mégsem azt tanultam meg, hogy mit ne kövessek el, hanem azt láttam, hogyan lehet gyülekezetet szervezni, építeni, megtartani, mert a megépített keretek megtartása talán még nehezebb, mint az építkezés. A misszió és a pasztoráció egymás mellett kell, hogy haladjon. Rengeteget szolgáltam ott, istentiszteletek, bibliaórák, temetések, keresztelők, esküvők, lelki beszélgetés. Olyan beszélgetések, ahol én voltam a hallgató, és amelyekben én voltam a meghallgatott. Mind a két tiszteletessel, Korda Zoltánnal és Szilágyi Balázzsal is igazán baráti kapcsolatot tudtam kialakítani.

Hogyan lehet átlátni egy ilyen nagy gyülekezetet? Nem válik kicsit „szalagmunkává” a rengeteg temetés, konfirmálás, esketés, keresztelés? Nem veszíti el egy kicsit a lelki jellegét, ha rohanás jellemzi ezt a munkát?

A lelkiségét nem veszíti el. Vannak olyan pillanatok, amikor fárasztó, amikor Illéssel együtt mondjuk, hogy elég Uram. De mindig kapunk hozzá erőt is. Átláthatatlan-e? Úgy Láncosban, mint itt Németiben, amikor vasárnap felmentem a szószékre, végigpásztáztam az ének alatt a sorokat, megnyugtattak az ismerős arcok, és ha hiányoztak, istentisztelet után azonnal az volt az első, hogy róluk érdeklődtünk. Ebből a szempontból átlátható. Az ember mindig annyit lát meg, amennyit akar. Lehet egy nagyvárosi nagygyülekezetben is nyitott szemmel járni, és lehet egy kicsi gyülekezetben is csukott szemmel.

Németi gyülekezet. Lassan elkezdesz visszaszámlálni és visszanézni a megtett úton. Milyen érzések kavarognak benned két év Németi segédlelkészség után?

Épp olyan hirtelen és nehéz lesz ez a szakadás, búcsú, mint a Láncostól. Amit megtanultam itt a Németiben, legyőzni a sztereotípiákat, előítéleteket és ezt mások számára is legyőzhetővé tenni. Nem volt teljesen új környezet ez sem, Sipos esperesnek legátusa voltam még negyedéven és már akkor olyan légkör fogadott, amelybe az ember szívesen visszavágyik.

Tudod már, hogy miről fogsz prédikálni a búcsú-istentiszteleteden?

Van már gondolat, de még nem tudom, mert annak az istentiszteletnek a főtematikája nem én leszek, hanem az új kenyéréért való hálaadás. Hálaadás lesz számomra ez az elmúlt két évért is.

A búcsúzó keresztyén nem siránkozik, hanem hálát ad?

Igen, csakis így szabad búcsúzni. A Láncos volt a fészekrakás ideje, hiszen abban az időszakban kötöttünk házasságot a feleségemmel, házasságunk első éve a templom tövében zajlott. Németiben pedig csodálatos dolog történt velünk, nem sokkal átkerülésünk után kopogtatott az ajtón kislányunk Luca. Itt vártuk, itt érkezett meg, itt fogadták velünk együtt, a gyülekezet saját gyermekeként szerette, itt kereszteltük meg. Számomra ez olyan érzéseket idéz fel, amely egy éltre ott marad. Németi számomra azt a két évet jelenti, amikor rendet tanultam és pontosságot Sipos Miklóstól, de a legfontosabb az, hogy megérkezett egy csodálatos ajándék az életünkbe.

Most valami teljesen új jön az életedben. Eddig segédlelkész voltál. Milyen érzés van benned? Ott van-e, hogy na végre megszabadulok a gazdáktól, habár a Gazdád ugyanaz marad? Hogyan mész Kisbábonyba?

Nincs ilyen érzés bennem, hogy na végre megszabadulok. Amikor szeptember 1-én kikerülök a kisbábonyi gyülekezetben, ugyanazt kell folytatni, mint amit itt tettem öt év alatt. Az elmúlt időszakban olyan alázatot tanultam, amelyet leginkább úgy tudok kifejezni, hogy én az Úr Jézus kicsiny bojtára vagyok. Krisztus bojtára voltam nagyobb, tapasztaltabb juhászok mellett, amikor pedig kikerülök nincs semmi világmegváltó tervem, hiszen azt már megváltotta Valaki. Azt szeretném folytatni, ami itt volt. Persze minden gyülekezet megmutatja a saját lehetőségeit, a jövőben meglátom mit tudunk Isten segítségével véghezvinni, a gyülekezettel együtt.

Mi a legfontosabb, amit egy lelkipásztornak végeznie kell?

A legfontosabb, hogy mindig tudja, kivel kell tartania a kapcsolatot. Mégpedig mindenek előtt Istennel, hogy kérjük el az erőt és adjuk hálát Neki. Ha vele tartod a kapcsolatot, a többi magától jön. A szószékre is vele megyek, és ott is érzem azt a páli gondolatot: „amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.” Első éves teológus voltam, amikor a megkaptam életigémet: “Adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat” (Jel 3,8) Szatmár egy ilyen ajtó volt, a házasságom, gyermekem egy ilyen ajtó, a barátságok is ilyen ajtók, és Kisbábony is egy Isten által elém tárt ajtó. Minden, amit az ember észrevesz egy ilyen lehetőség, egy ajtót amit Jézus adott és senki más be nem zárhat.

R.E.

 

Szóljon hozzá