Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Ugocsai Presbitertalálkozó
{{{ alt }}}

Ugocsai Presbitertalálkozó

Forrás: HÍRLAP.RO

Az ősök szellemiségének a tisztelete, az apáinktól örökölt példás helytállás megtartása volt a fő üzenete a tegnapi dabolci ünnepi istentiszteletnek, amelyet a presbitertalálkozó alkalmából rendeztek.

Fotó: Fodor Lajos

2003-ban, Fodor Lajos halmi és Szilágyi Róbert dabolci református lelkészek ötlete nyomán jött létre az Ugocsai Presbitertalálkozó, amely immáron a nyolcadik alkalomhoz érkezett: a rendezvények lényege, hogy a térség egyházi tisztségviselői mindig más gyülekezetben gyűlnek egybe, hogy közös ima után a gondokat, problémákat együtt tárgyalják meg. Ezúttal Dabolcon rendezték meg a találkozót. Somfalvi Edit, a Túrterebesi Református Egyházközség lelkésze prédikációjában elmondta: nagyon helytelen dolog az, hogy önmagunkat általában ismerőseinkhez, szomszédainkhoz, rokonainkhoz viszonyítjuk, pedig a nagy elődök példájából kellene erőt, ösztönzést merítenünk.
– Az itt élt Gellért Sándor és a vele egy időben élő presbiterek, falubeliek mind-mind bizonyságtevői voltak annak, hogyan lehet megmaradni, kitartani, Krisztus tanítását komolyan venni. Minden történelmi időben volt olyan sodrás, amely a gyengéket elsodorta: nekünk a feladatunk az, hogy segítsünk nekik a felemelkedésben. A mi példaképeink azok, akik megmutatták, hogyan kell egyenesen állni vészben, viharban, emberpróbáló időkben. Annak, hogy ők kitartottak, egyenes következménye az, hogy ma itt ünnepelhetünk, és Dabolcon – ellentétben a korszerűnek mondott Nyugattal – nem kell diszkónak, hotelnek eladni a templomot, az ősök hite megmaradt. Kell lennie egy belső mércének, ami alapján az előttünk járók mellé állhatunk, és folytathatjuk, amit elkezdtek. Minden hasonló presbitertalálkozó egy-egy bizonyságtétel: afelől, hogy méltóak tudunk-e lenni azokhoz az ősökhöz, akik előttünk járva megmutatták, hogy a legnehezebb, a legsötétebb korban is helyt lehet állni – hangzott a lelkipásztori-bibliai üzenet.

Fotó: Fodor Lajos

Szilágyi Róbert, helyi lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket ezután, rámutatva: a találkozó és a megemlékezés mottója Gellért Sándor ismert versidézete kell hogy legyen: „Nagy vihar jöttekor – bármi legyen bére –/ Valakinek állni kell a tornác küszöbére”. A lelkész szerint szerencsére Dabolcon a történelem folyamán mindig voltak olyanok, akik megértették ezt a feladatot, és éppen ez a magatartás volt az, amit a cseperedő Gellért Sándort „megfogta”, egy életen át elkísérte.
A „Szatmár megyei magyarság nemzeti költőjének” nevezte előadásában Kónya László főtanfelügyelő-helyettes a Dabolcon felnőtt Gellért Sándort, akinek utolsó éveiben ő mindennapos beszélgetőpartnere volt. Kónya irodalomtörténeti elemzést tartott a költőről, többször beszélt a dabolci vonatkozásokról. Helyi gyerekek egyházi énekeket daloltak, Gellért-verseket szavaltak, Kovács József kisbábonyi lelkész összefoglalta a presbitertalálkozók történetét. A gyülekezet ezután a templomkertben lévő Gellért Sándor-emlékműhöz vonult, ahol Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke szólt az egybegyűltekhez. Csehi méltatta a hasonló összejöveteleken tapasztalható együttgondolkodás összetartó erejét majd elmondta: Dabolc méltán büszke Gellért Sándorra, hiszen anélkül a nyelvi-szellemi táplálék nélkül, amit ezen a településen kapott, talán nem is kellene rá emlékezni – hiszen ez meghatározó tényező volt életében és pályájában. A rá való emlékezés kapocs lehet a térség magyarságának életében – hangsúlyozta.
A megjelent lelkipásztorok – Szilágyi Róbert, dabolci, Kovács József, kisbábonyi, Somfalvi Edit, túrterebesi, Simon Attila, tamásváraljai, Fodor Lajos, halmi – egy-egy igeverssel köszöntötték a dabolciakat, majd a megjelent szervezetek, egyházfiak egy-egy koszorút helyeztek el Gellért Sándor emlékművénél.
Fodor István