Szatmáron tanácskoztak Kárpát-medence református rádiósai

A Szatmári Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának tanácstermében ülésezett a Kárpát-medencei Református Rádiótanács. A negyedévente megszervezett eseménynek először volt helyszíne Szatmárnémeti. A házigazda Rácz Ervin, a Harangszó Rádió főszerkesztője meghívására érkeztek az egyházkerületek rádiós delegáltjai.
Kovács Sándor szatmári esperes kedd délelőtt 11 órakor a 95. zsoltárral és egy imádsággal nyitotta meg az alkalmat, szeretettel köszönttve a Kárpát-medence különböző területeiről érkezetteket.
Ezután Taraczközi Gerzson, a tanács titkára vette át a szót és irányította a gyülést. A felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, partiumi és magyarországi rádiósok beszámolói és annak megtárgyalásai után szó esett egy közös honlap indításáról, a munka hatékonyságairól, műsorcserékről valamint a jövőben megszervezendő szakmai napokról és továbbképzésekről.
A KRR 2010 októberben alakult azzal a céllal, hogy összefogja a kárpát-medencei református rádiókat. Az egyházkerületek elnökségei azért döntöttek az együttműködés mellett, hogy azzal a helyi rádiós kezdeményezéseket összehangolják, folyamatosan tapasztalatokat cseréljenek és közösen keressék a határokon átívelő rádiózás lehetőségét.
A Kárpát-medencében három református fenntartású rádió szól. A Tiszáninneni és Tiszántúli Református Egyházkerület közösen működteti az Európa Rádiót, Kolozsváron az Agnus Rádió sugároz, Beregszászon pedig a Sion Rádió. Felvidéken heti egy órás református műsor szól, ugyanígy a Királyhágómelléken a City Rádió és a Partium Rádió jóvoltából heti renszerességgel hirdetik az evangéliumot a rádió éterein keresztűl.
A tanácskozás közös ebéddel fejeződött be, de mielőtt útnak indultak, megfogalmazódott a résztvevőkben, hogy a Kárpát-medence minden területén, így itt is otthon érezték magukat, mert összeköt a mi Istenünk és a nyelvünk, amit ajándék ként kaptunk és aminek segítségével hirdettetik az örömhír a rádión keresztűl is.

 

Vélemény, hozzászólás?