Kezdőlap / Gondolatok / Reformátusnak lenni…

Reformátusnak lenni…

Fábián Tibor jegyzete, Harangszó

Reformátusnak lenni nehéz is lehet. Nehéz, ha megfelelési vágyaink eme egyedi szellemi-lelki identitásban is jelen vannak, mint ahogy életünk folyamán annyi mindenben. Szinte mindenben.
Rádiós igemagyarázatában említette valaki, mennyi energiát emészt fel, hogy próbálunk megfelelni az élet minden területén. Keresztyénként is. Évekkel ezelőtt hallottam ezt egy ismeretlen igehirdetőtől, az egyik katolikus rádióban és máig nem tudok szabadulni tőle. Attól, hogy a tartalom háttérbe szorul, s megkövesedik, belénkrögzül a forma. Állunk egy hatalmas színpadon és előadjuk, hogy reformátusok vagyunk, Krisztus-követők vagyunk. És csodálkozunk, ha a világ valahogy mégsem akarja elhinni, hogy Ő küldött minket. Tán’ mert ripacsok vagyunk, vagy mert túlságosan is önmagunkat adjuk, miközben Róla, a lényegről megfeledkezünk. Mert nem akarnak megelevenedni a másoktól ellesett kegyes mozdulatok, szóvirágok. Mert a „súgólyuk” üres, és a Szentlélek Istentől elfeledtük kérni, hogy „súgjon” nekünk…
Az, hogy reformátusnak lenni milyen, az legkevésbé a templomban, és leginkább azon kívül derül ki. Mert református vagyok és maradok a templomküszöbön kívül is. A hétköznapokon is. A boltban és a munkahelyen, otthon és a vendégségben. Ezekben a szituációkban a legnehezebb Krisztushoz hasonulni, református keresztyénnek lenni és maradni.
Sokszor mi magunk tesszük nehézzé a dolgunkat, s ezzel együtt református mivoltunk megélését. Pedig reformátusnak lenni könnyű, ha újra felfedezzük, újra megéljük azokat a súlypontokat, hitelveket, (egyedül Krisztus, egyedül kegyelemből, egyedül hit által, egyedül a Szentírás) melyeket reformátor eleink, a Szentírás alapján meghatároztak. Ha félre tudjuk tenni egyéni és közösségi sérelmeinket, otthonról hozott gondjainkat és tudunk az Igére, a nekünk üzenő Szentlélek Úristenre figyelni sámueli lelkülettel: szólj, mert hallja a te szolgád.
A kis Sámuelnek sem ment egyből. A külső tényezők, a zavaró körülmények miatt nem figyelt Istenre. A mi Urunk kegyelméből megszólít, mit több: türelmesen szólongat minket, mi pedig hajlamosak vagyunk minden apróságot hamarabb észrevenni, elveszni a részletekben, mint az Ő felénk intézett szavát.
Reformátusnak lenni jó, ha igényeljük, hogy a mi Urunk tartalommal is megtöltse azt a szellemi, lelki örökséget, azt a különleges, egyedi felekezeti identitást, amit bizonnyal szintén az Ő gondoskodása jelölt ki számunkra.
Reformátusnak lenni szüntelen megújulás, szüntelen odahajlás. Szüntelen reformáció. De egyedül és csakis Őáltala. Nélküle csak játék és előadás, megfelelési kényszer és köldöknéző kultúrprotestanizmus.

F. T.

 

Szóljon hozzá