2010. december 6.

Zsid 2,9a Azt azonban látjuk, hogy Jézus, a ki egy kevés idõre kisebbé tétetett az angyaloknál… Az úrjöveti várakozásunkban, a felkészülés folyamatában talán a legfontosabb, hogy ahhoz hasonuljunk, Akit várunk. Amikor vendégséget szervezünk, tekintettel vagyunk a minket meglátogató ízlésére: szeretnénk ...

Olvassa tovább »

Lelkészavatás (szentelés) Nagyváradon

Forrás: ERDON Nagyvárad – Kilenc jelöltet avattak lelkésszé szombaton délután a Nagyvárad-újvárosi református templomban, ahol kiosztották a Pro Partium díjat, valamit a Pro Ecclesia 2010 díjakat is. Az ünnepi eseményen igét hirdetett Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke, ...

Olvassa tovább »

2010. december 5.

„Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk. Mert, ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését, akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen ...

Olvassa tovább »

Három lelkészt szentelnek fel ma egyházmegyénkből

Mint ahogy már arról beszámoltunk, ma tartják a Királyhágómelléki Református Egyházkerület őszi közgyűlését, ahol a tisztújítási folyamat záró mozzanataként az újonnan megválasztott tisztségviselők leteszik az esküt. Délután 4 órakor lesz a közgyűlés ezen ünnepi része a Nagyvárad-Újvárosi templomban, melynek keretén ...

Olvassa tovább »

Már eljött a Mikulás a sárközi református gyerekekhez

December 3-án, pénteken Mikulás-ünnepélyt tartottak a református fiatalok Sárközújlakon. Nagy Erika, a gyülekezet lelkipásztornője elmondta, hogy már november elejétől lelkesen készültek az ifjak arra, hogy örömöt okozhassanak ezen a napon a kisgyermekeknek. Amota Edina, Balassa Dávid, Besenyei Karola, Csetnek Arnold, ...

Olvassa tovább »

Imaheti füzet 2011

Forrás: http://meot.hu IMAHÉT A Krisztus-hívők egységéért 2011. január 16-23. TARTALOM 3 Előszó, köszöntő a magyar kiadáshoz 5 Útmutató az Imahét szervezői számára 7 Az Imahét alapigéje (ApCsel 2,42-47) 8 Bevezetés az Imahét gondolatkörébe 13 A 2011-es Imahét anyagának előkészítése 14 ...

Olvassa tovább »

„Csak fölfelé, előre haladhatunk” – interjú Csűry István református püspökkel

Csűry Istvánt egy csonka mandátum után október végén választotta teljes időtartamra püspökké a Királyhágómelléki Református Egyházkerület választó közgyűlése. Az egyházi elöljáróval az egyházkerület jelenlegi, nehéz anyagi helyzetéről és a további tervekről beszélgettünk… A cikk folytatása ITT: KRÓNIKA

Olvassa tovább »

2010 december 3.

„Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által….” Zsid 1, 1 Isten minden időben párbeszédet akart kialakítani az általa teremtett emberrel. Ebben a csodálatos kapcsolatban Ő az, ...

Olvassa tovább »

Gyülekezeti nap Szatmár-Kültelken

Advent második vasárnapján délelőtt és délután is ünnepi esemény lesz a kültelki templomban. A délelőtti istentisztelet keretén belül, amely délelőtt 10 órától kezdődik, adventi koncertre kerül sor. Higyed János-Mátyás házigazda lelkipásztor honlapunknak elmondta, hogy a koncerten közreműködnek: dr. Fátyol Rudolf ...

Olvassa tovább »

Adventi Harangszó

Forrás: Harangszó Rendhagyó nőszövetségi találkozón vett részt a Királyhágómelléki Nőszövetség vezetősége, a Dunamelléki Nőszövetség vendégeként. További részletek a lap címoldalán olvashatók, Kovács Borbáth Katalin tollából. Emellett a lap Nőszövetség rovatában a zilahi és a szilágysomlyói egyházmegye nőszövetségi találkozói szerepelnek. Az ...

Olvassa tovább »

2010 december 2.

Róm 16, 17-27 „Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra, a kik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tudomány körül, melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el. Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az ő hasuknak; és nyájas ...

Olvassa tovább »

Ünnepélyes alakuló közgyűlés Nagyváradon

Forrás: REFORMÁTUS.HU Szombaton tartják a Királyhágómelléki Református Egyházkerület őszi közgyűlését, ahol a tisztújítási folyamat záró mozzanataként az újonnan megválasztott tisztségviselők eskütételére is sor kerül. Az egyházkerületi székház dísztermében délelőtt 10 órakor kezdődő közgyűlés napirendjén egyebek mellett az igazgatótanács és az ...

Olvassa tovább »

2010. december 1.

Róm.16,1-16: … Köszöntsétek egymást szent csókolással. Köszöntenek titeket a Krisztus gyülekezetei … A Jézus Krisztusba vetett HIT összekötötte Pál apostolt és a római gyülekezetet, anélkül, hogy Pál járt volna a fővárosban, úgy, hogy a római keresztyének nem az Ő Igehirdetésén ...

Olvassa tovább »

Változatlan áron jelenik meg 2011-ben a Harangszó

A lap ára 1,50 lej marad a jövő esztendőben is. A királyhágómelléki reformátusok lapja kéthétről kéthétre nyújt lelki táplálékot, keresi a református keresztyén választ a mai ember kérdéseire. Körképet nyújt gyülekezeteink és külhoni református testvéreink életéből, internetes       kiadása révén pedig ...

Olvassa tovább »