A Harangszó februári második számából

A Zilah-belvárosi templom Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb református istenházának számít. Erről és az eklézsia múltjáról és jelenéről is olvashatunk a Püsök Sándor Csaba lelkipásztor nevéhez fűződő összeállításban. Végre hazaérkeztünk! – e címen jegyzi vezércikkét Kovács Sándor, a Szatmári Egyházmegye esperese, szintén ...

Olvassa tovább »

Ökumenikus imahét: Szárazberek

– Ezen a héten, február 28-a és március 6-a között tartják az imahetet Szárazberken is. Ilonczai Zsombor, berki lelkipásztor honlapunknak elküldte a hét programját, szolgáló lelkészek nevével és részletes műsortervezettel. Ime a PROGRAM: február 28, hétfő Kálmán Dávid – Méhtelek ...

Olvassa tovább »

Imahét Sándorhomokon

A sándorhomoki református gyülekezetben  február 28-a és március 6-a között imahetet tartanak. A tavalyi esztendő az ökumené jegyebén zajlott, hiszen Sándorhomokon három templom van (római katolikus, görög katolikus és református templom), mindegyik este más más templomban dicsérték Istennek háromszor szent ...

Olvassa tovább »

2011. február 28.

Bibliaolvasás: ApCsel 21, 1-16v. Alapige: 4 Móz 16, 1-5 v. “Kóré pedig az Iczhár fia, a ki a Lévi fiának, Kéhátnak fia vala; és Dáthán és Abirám, Eliábnak fiai; és On, a Péleth fia, a kik Rúben fiai valának, fogták ...

Olvassa tovább »

2011. február 27.

„ Azután ezt mondta Mózesnek az Úr: Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik, hogy csináljanak bojtokat a ruhájuk szegélyére nemzedékről-nemzedékre, és tegyenek a szegélyen levő bojtokra kék bíbor zsinórt. Arra való ez a bojt, hogy valahányszor ránéztek, emlékezzetek az ...

Olvassa tovább »

Imahét Kisbábonyban

Kisbábony gyülekezete az elkövetkezendő héten, február 27-e és március 6-a között tart imahetet. Kovács József helyi lelkipásztor elmondása szerint a hálaadás határozza meg az imahét programját. Elsősorban imádságban és dicséretben Istennek adnak hálát, ugyanakkor „köszönöm”-öt mondanak azoknak a gyülekezeteknek és ...

Olvassa tovább »

Imahét Szatmár-Szamosnegyed templomában

A Bethlen Gábor téren lévő református templomban is jövő héten tartják az imahetet. Péntek kivételével minden nap, délután 5 orától várják a gyülekezetet. Pénteken, március 4.-én kerül sor a már hagyományos Ökumenikus Női Világimanapra, a Szentlélek római katolikus templomban. Itt ...

Olvassa tovább »

2011. február 25.

Olvasandó: 4Móz 14, 26 – 46 Kedves Olvasók, ritka ige az ilyen, amikor Istent ilyen haragvónak ismerhetjük meg, hiszen Őt legtöbbször szeretetteljesnek, kegyelmesnek és irgalmasnak olvassuk és tapasztaljuk. Ez a történet azonban egy megrázó részt ismertet Isten és Izrael történetéből. Mózes elküldi ...

Olvassa tovább »

Imahét a Szatmár-Láncos Református Templomban

Ebben az évben február 27-e és március 6-a között kerül megrendezésre a Láncos templomban az Ökumenikus imahét. Az imaheti alkalmakat 27-én, a vasárnap délelőtti istentiszteleten, Mihály István szatmárudvari református lelkipásztor szolgálata nyitja. Hétfő délután 5 órától Jobb Domokos ombodi lelkész, ...

Olvassa tovább »

Imahét Sárközújlakon

Vasárnaptól-vasárnapig, február 27. és március 6. között minden este 18 órától imanyolcadot tartanak a sárközújlaki reformátusok, ősi templomukban. A gyülekezet egyetemes program szerint hallgathat prédikációkat, vendég református lelkészektől. Az ifjúság, valamint a vallásórás gyerekek és konfirmándusok szavalatokkal szolgálnak majd. Igehirdető lelkipásztorok: ...

Olvassa tovább »

Ökumenikus imahét Egriben

– Jövő héten, február 28.-án, hétfőtől kezdetét veszi az ökumenikus imahét Egriben is. Kovács Sándor esperes, egri lelkipásztor honlapunknak elmondta, hogy az imahét első három alkalmán egymás templomaiban fognak szolgálni az egri papok. Eszerint héfőn a római katolikus templomban Kozsán ...

Olvassa tovább »

Jótékonysági est a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniában

Forrás: Erdon Szatmár megye — A lelei Oikodomos Alapítvány jótékonysági estet szervezett február 22–én, kedden a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniában. A begyűlt összeget a Hadad községi szociálisan rászoruló emberek ellátására fordítják a szervezők. A lelei Oikodomos Alapítvány jótékonysági estet szervezett február ...

Olvassa tovább »