.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Nyári evangélizációs program Mikolában

A nyári vakációs gyermek- és ifjúsági program mottóját: Élő Vendéglő, összekapcsoltuk egyházkerületünkben az egész esztendőt meghatározó alapgondolattal, amely az Élő Ige Éve. Így lett Mikolában az evangélizációs program címe: Élő-Ige-Vendéglő – tudtuk meg Higyed István Levente lelkipásztortól.

Igével kínált meg Urunk a világ leggazdagabb menüjéből és bibliai történeteken keresztül táplált, emlékeztetve arra, hogy nem csak kenyérrel él az ember. Az Ige-táplálék mellé persze idén is oda került a napi uzsonna is. Sok kicsi szívecske került egy nagy szív közepén lévő Biblia köré, amelyet kivétel nélkül mindenki azzal a gondolattal helyezett oda, hogy Jézusnak, az élő Igének adja át a szívét.

Hisszük, hogy gyermekeink szívébe, a jó földbe esett Ige-magok megtermik majd a sokszoros gyümölcsöt a sok és egyedi tálentum nyomán Isten dicsőségére és a felebarát javára. Közös éneklés, imádság, kézimunka, játék, kovácsolta egybe az ökumenikus vendéglő-sereget.

A program zárásakor is, úgy, mint a kezdetkor, egy nagy szív kínálta a lehetőséget arra, hogy ki-ki színes tenyérlenyomattal, mint egy pecséttel tegyen személyes hitvallást Vendéglátónk mellett, ezzel is kifejezve a Krisztussal és Krisztusban lévő közösséget. Vasárnap a „vendégsereg” a templomban Igés-éneklős bizonyságtétellel áldotta az Urat a gyülekezetben, melyért Istené legyen a dicsőség.

Bemutató kisvideó:

További képek: https://www.facebook.com/profile.php?id=100069938058200

 

Vélemény, hozzászólás?