“És az Izrael fiai megfordultak, és megijedének a Benjámin fiai, akik most látták csak, hogy rajtok a veszedelem.” Bir. 20,41
Izrael és Benjámin törzse között folytatódott a hadviselés. A háborúban mindegyik fél kidolgozza a maga haditervét, és azt próbálja meg megvalósítani és az által győzelmet aratni. Ez a haditerv merőben más volt a mai Igénkben.
Minden bizonnyal Izrael fiai miután összesereglettek haditanácst tartottak. Megbeszélték azt, hogy melyik törzsnek mi lesz a feladata, ki hol fogja elfoglalni a helyét. Az emberi törekvés, gondolkozás ebben az esetben is megvolt. Azonban Izrael tett még egy olyan lépést, ami rendhagyónak mondható a mai világunkban: böjtöltek, bűnbánatot tartottak és ezek után megkérdezték Istennek a véleményét is. Miért volt erre szükség? Nem voltak ők annyian, hogy puszta erőből is sikeresek lettek volna? Azt olvassuk, hogy többször is leverték a támadásaikat, és rengeteg ember veszett oda. A puszta emberi erő nem mindig segít. Kellett az Isten jóváhagyása. Ha ez nincs meg, akkor azon a hadviselésen nem lesz ott Istennek az áldása, nem fognak győzni. Valahogy ezt úgy kellene elképzelni, hogy két fiatal egymásba szerelmesek lesznek. Eljön a pillanat, amikor elhatározzák, hogy a házasság kötelékében együtt szeretnének megöregedni. De ezek előtt, a szülői áldást, jóváhagyást kikérik. Izrael is így tett. Vajon én kíváncsi vagyok-e Isten véleményére? Megkérdeztem Őt, hogy tényleg az a valaki lesz az én hitvesem, akivel fiatalon megismerkedtem? Nekiláttam egy nagyobb munkának, kikértem a véleményét? Vagy kértem-e, hogy ez az idő alatt segítségemre legyen? Igen, rajtam is sok múlik, de Istenen még több!
Mit tett Benjámin törzse? Magabiztosak voltak. Egyszer is, kétszer is győzelmet arattunk felettük, harmadik is összejön majd-gondolták. De az Ige nem szól arról, hogy ők is leborultak volna Isten előtt és nem kérték ki a tanácsát. Becsapták őket, és Gibea városát fegyverrel levágták, és csak akkor vették észre, hogy nagy baj van, amikor a jelző tüzeket Izrael meggyújtotta. Milyen sokan vannak, vagyunk, akik ebbe a csapdába beleszaladunk: erős vagyok, tanult vagyok, ügyes vagyok, észreveszem a lehetőségeket és azokat jól használom ki, mire is megkérdezni az Istent? És majd évek múlva jönnek a figyelmeztető jelzések: sokat hajtottam és az egészségem már nem az igazi, elszalad az élet mellettem, és sok ember is, egyedül vagyok, belevágtam egy vállalkozásba, ideje korán csődbe mentem… Miért? Mert nem tartottam fontosnak, hogy a terv megálmodása után és a kivitelezés előtt Isten áldását kérjem arra a bizonyos dologra.
Nem szégyen tanácsot kérni Istentől! Ne MAJD kérj Tőle tanácsot, hanem MOST! Ámen
Kovács Mátyás Péter, Sándorhomoki lkp.