Napi Ige, 2012.december 20.

„Jézus, Dávidnak fia, könyörülj rajtam!” Lk. 18,38

A mai Ige, egy vak emberről szól, aki amikor meghallotta, hogy Jézus közeledik az úton és el is megy mellette, akkor hangosan kiált. Mi is lehetne egy vak embernek a kiáltó kérése, mint az, hogy lásson! Jézus a hitére utalva meggyógyította és a meggyógyult ember dicsőítette az Istent.

Ma december 20. van. Holnap december 21-e, s e napról egy csomó rémhír kering. Hogy mi fog történni holnap? Lesz-e sötétség? Lesz-e világ vége? Én azt nem tudom, de az az igazság, hogy nem is akarom tudni. Egy dolog azonban nagyon elszomorít. Mégpedig az, hogy a mai embernek nincs akkora Istenbe vetett hite, mint a Jézus által meggyógyított vaknak. Mire is gondolok? A médiának különböző csatornáin az áramlik bele az emberi szívekbe és tudatba, hogy nagy baj lesz. A pánik jelen van szerte a világba, sőt református gyülekezeti tagjaink között is, akik ennek ellenére azt mondják, hogy hisznek. Lehet, hogy ez igaz, de csak részben!!! Részben azért, mert vakok vagyunk. De nem olyan vakok, akik meg akarnak ebből a „betegségből” gyógyulni. Nem látjuk, hogy mire is megy ki a játék! Nem látjuk azt, hogy a Sátán különböző formákban akarja a szívünket elfordítani attól, hogy nekünk ezekben a napokban, mire is kellene odafigyelni, mit is kellene nekünk várni. A keresztyén ember tudja, hogy Jézus Krisztus betlehemi születésére, illetve a szívünkbe való újraszületésére kell figyelni, valamint felkészülni. De sajnos nem ez valósul meg sokak életében (tisztelet a kivételnek).

A vak, amikor Jézust szólítja, a tanítványok csendességre intik. De nem hallgatott az emberi figyelmeztetésre. Még hangosabban kiáltott. Neki meg kell gyógyulni. Függetlenül attól, hogy mit hoz a következő perc, nap, vagy év, nekünk is, akiknek van még hite, és lehet, hogy meg van már tépázva, nem annyira erős, és kitartó ebbe, a világba bele kell kiáltsunk a vakhoz hasonlóan, hogy Uram könyörülj rajtunk! Rajtunk bűnös embereken, akiknek minden fontos, csak épp TE nem. Adj látást, és ez a látás hadd legyen világos, hogy észrevegyünk hibáinkat, bűneinket kellő időben és tudjunk azon változtatni. Kezd el ezt a munkát egyszer a családodban, mert biztos, hogy otthonodban is van valaki, aki a sötétségben tapogatózik, s ennek megszűntével neki is és neked is lehessen Áldott Karácsonyod, majd pedig közösen tudjátok, tudjuk dicsőíteni a Teremtőt! Ámen

A Sándorhomoki Református Egyházközség apraja és nagyja nevében Istentől megáldott, Karácsonyi Ünnepet kívánunk minden egyes kedves Olvasónknak!

Vélemény, hozzászólás?