.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Meghívó – 20. Ugocsai Presbitertalálkozó Túrterebesen

Jubileimi szakaszához érkezett az ugocsai presbitertalálkozó, mely immár a 20. alkalommal kerül megrendezésre. Az idén a Túrterebesi Református Egyházközség vállalta a házigazda szerepet. Vasárnap délután 16 órára ide hívják a körzet gyülekezeteinek előljáróit: lelkipásztorokat és presbitereket – tudtuk meg Varga Tamás Sándor lelkipásztortól.

A találkozó gondolata 20 évvel ezelőtt fogalmazódott meg az akkori ugocsai református lelkipásztorok szívében. Azóta egymást sorban követve, minden esztendőben más-más gyülekezet vállalja el a házigazda szerepét. Az első ilyen jellegű presbitertalálkozót 2003-ban Halmiban szervezték meg. Majd a következő években rendre Tamásváralja, Dabolc, Kisbábony és Túrterebes. Minden ilyen találkozó egyben az Úrral való találkozás is ezért mindig istentisztelettel kezdődik. Ebben az esztendőben Kiss József, főjegyző, Németi lelkipásztor végez majd igei szolgálatot. Ezt követően dr. Somfalvi Edit a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára tart előadást ,,A dicséret szárnyakat ad” – címmel. Szeretetvendégséggel zárják majd a találkozót, ahol lehetőség adódik az egyházi ügyek megbeszélése mellett jobban megismerni egymást.

Az idei találkozó programtervezete:

15:30-16:00 Érkezés

16:00-16:30 Áhitat: Nt. Kiss József, Szatmár-Németi lelkipásztor

16:30-16:45 Köszöntések

16:45-17:30 dr. Somfalvi Edit, teológiai tanár: ,, A dicséret szárnyakat ad”

17:30-17:45 Kérdések, javaslatok, megbeszélések

17:45 Szeretetvendégség

Isten gazdag áldása legyen a konferencia szervezőin, résztvevőin, előadóin!

Vélemény, hozzászólás?