Lelkészfeleségek és lelkésznők találkozója

Forrás: ERDON

Szatmár megye – Szombaton 32 résztvevője volt az Egriben megtartott lelkészfeleségek és lelkésznők találkozójának – számolt be szerkesztőségünknek Nagy Erika, a Szatmári Református Egyházmegye missziói előadója, a találkozó főszervezője.

Mint elmondta, ennek a találkozónak a megszervezésével egy régi hagyományt szerettek volna újjáéleszteni, hiszen egykor rendszeresek volt az ilyen találkozók. Az egyházmegyei szintű együttlét délelőtt 10 órakor Keresztúri Sándorné Gábor Erzsébet amaci lelkipásztor nyitóáhítatával kezdődött, aki a Józsué Könyve 24. részének 15. verse alapján hirdetett igét: „Én és az én házam népe az Úrnak szolgálunk”. A nyitóáhítatot követően Nt. Kovács Sándor esperes és felesége Ildikó, mint a rendezvény házigazdái és társszervezői köszöntötték a megjelenteket, majd ezután egy kötetlen beszélgetésre került sor a résztvevők között, amelynek tematikája: „A lelkész hitvestársa, mint feleség, édesanya, és mint dolgozó nő” volt. Nagy Erika elmondta, hogy teljesen családias légkörben zajlott az egész napos találkozó. A résztvevők megosztották egymással örömeiket és gondjaikat. Beszámolóikban mindannyian a szolgálat jelentőségére helyezték a legnagyobb hangsúlyt, valamint arra, hogy hitvestársaikat is minden erejükkel támogassák ebben a szolgálattevésben. A résztvevők egyöntetűen úgy határoztak, hogy rendszeressé teszik ezeknek a találkozóknak a további megszervezését. Az együttlét szeretetvendégséggel ért véget.

Vélemény, hozzászólás?