.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Krisztus tanítványaként élni és szolgálni – konfirmáció Józsefházán

Május 12-én, a délelőtti istentisztelet keretében egy lány – Ács Evelyn, és két fiú – Ács Márk-Dániel és Tüzes Dávid-István adta bizonyságát a Krisztus tudományában való jártasságának és tett vallást hitéről a Józsefházai Református Egyházközségben – tájékoztatott Mátyási Gerda-Georgina lelkipásztor.

Az igehirdető a Mózes ötödik könyve 11. részének 16-20, valamint 26-28 versei alapján tolmácsolta Isten igéjét a hallgatóság felé. A lelkipásztor felhívta a figyelmét nem csak a konfirmandusoknak, hanem a szülőknek, keresztszülőknek és nagyszülőknek is a további teendőkre. Hiszen az igazi munka és küldetés csak ezután kezdődik számukra. Az ifjak pedig éppen azért, mert fiatalok és kamaszok, könnyen elfelejthetik, amit megfogadnak. Erre kell őket emlékeztetni folyamatosan. Amit pedig a konfirmációi előkészítőn megtanultak, azt próbálják meg gyakorlatba ültetni. Ne ki, hanem bekonfirmáljanak a gyülekezetbe és kapcsolódjanak be az ifjúsági közösségbe. A szülők pedig ezután is kísérjék el őket a templomba és küldjék az ifjúsági alkalmakra.

A második igei köszöntő a konfirmandusokhoz szólt. Tekintettel arra, hogy három ifjú készült vallást tenni hitéről, három lelki útravalót kaptak a Máté evangéliuma 5. részének 13-16 versei alapján. A felolvasott ige alapján az igehirdető azt a kérdést igyekezett megválaszolni, hogy mit jelentenek Krisztus tanítványai a világ számára? Először sóvá kell lenniük, hiszen ez fogja megadni a keresztyén életnek a jó ízét. Fontos, hogy a körülöttük élők megérezzék azt, hogy mekkora öröm keresztyénnek és Krisztus tanítványának lenni. Másodszor világossággá kell válniuk, akik nem önmagukért, hanem másokért vannak. Harmadszor hegyen épített városnak kell lenniük, vagyis az ő életük nyilvánvalóvá kell legyen mindenki számára. Ugyanis, ha az emberek látni fogják az ő jó cselekedeteiket, akkor minden bizonnyal dicsőíteni fogják a mennyei Atyát.

Ezután következett az ifjak kikérdezése és fogadalomtétele. A konfirmandusok részéről Ács Evelyn szavalt, majd Magyar Szilárd ifjúsági elnök mondott beszédet.

Vélemény, hozzászólás?