Krasznacégény és környéke

A település 1332-ben említtetik először, ahol közel száz esztendővel ezelőtt még 90 református élt, mára már csak három. A kicsinyke faluba a hét folyamán nem célszerűen, de az Érmellék kacskaringós útjait barangolva, Isten vezetésével érkeztünk Nagyváradról Erdőd felé haladva. A település bejáratánál egy nyugdíjas hölggyel találkoztunk, aki röviden elmesélte a helység történetét és gyermekkori élményeit, illetve azt, hogy ő már csak a nyári hónapokra költözik haza nagyváradi tömbházlakásából, hogy megtermelje a “télire valót.” Tudtuk, hogy a református templom a középkori időkben épült és egy megnyert Magyarország-Románia határon árnyúló pályázatnak köszönhetően felújítás alatt áll. Minderről a Szatmári Református Egyházmegye presbiteri szövetségének konferenciáin beszámolót hallhattak a résztvevők Matuz Zsolt, Szatmár-kültelki presbiter ajkáról, aki oroszlánrészt vállal az említett pályázatban is. Bízunk benne, hogy a megújult templomnak lesz még évtizedek múlva is református gazdája.

Vélemény, hozzászólás?