Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / KOVÁCS FERENC: KRÜZSELYI ERZSÉBET EMLÉKEZETE

KOVÁCS FERENC: KRÜZSELYI ERZSÉBET EMLÉKEZETE

A REFORMÁTUS TEMPLOMKERT-KRÜZSEI EMLÉKTÁBLA

Krüzselyi Erzsébet költőnő neve ismert a gyülekezeti életet gyakorlók előtt, mert vallásos versei gyakran felcsendülnek templomi ünnepélyeken.

A költőnő 1875-ben született Máramarosszigeten. Édesapja Krüzselyi Bálint (1844-1900) ott volt tanár a jogi egyetemen. Maga is irodalmat kedvelő ember volt, ki a Máramaros című lapot szerkesztette. Jó ismerője volt a megye sokszínű nemzetiségi kultúrájának, abból gyakran merítve. Népies hangvételű verseket, novellákat írt. Színdarabját „Aki másnak vermet ás” címmel 1899-ben a Szigeten vendégszereplő Komjáthy János debreceni színtársulata adta elő. A városban akkor élénk irodalmi élet folyt. Megfordult itt Juhász Gyula valamint Zilahy Lajos. Egy ideig itt élt Szilágyi István, aki oly nagy hatással volt Arany János irodalmi munkásságára. A Szilágyi István Irodalmi Kör élénk tevékenységével pártolt minden irodalmi próbálkozást.

Egy ilyen tudományt, irodalmat pártoló, nemesi gyökerekre visszanyúló családban s környezetben látta meg a napvilágot Krüzselyi Erzsébet. Máramaros festői vidéke rabul ejtette a költőnő szívét. A várost s szép vidékét egy életre szívébe zárta. Azt a helyet, hol bölcsője ringott, soha nem felejtette el. Remélte, hogy egykor ez  a vidék lesz örök nyugvóhelye. Ezt fogalmazza meg Visóvölgy határán és Itt születtem című versében.

A gyermekkorban ért hatások egy életre meghatározzák az ember sorsát. Így volt ez Krüzselyi Erzsébetnél is. Nyolc éves korában hűlés következtében fülidegei megbetegedtek úgy, hogy teljesen megsüketült, s látása meggyengült. Iskolába soha nem járt, így irodalmat kedvelő édesapja tanította írni, olvasni, s amit költészet terén elért, az autodidakta módon történt. Betegsége rányomja bélyegét egész költészetére. Hallási vágyát fogalmazza meg: Örök csendben, Nem kívánok, Hallottam én című versekben. Számára a költészet igazi vigaszt jelent (Ködös csendváramból).

A költőnő családot soha nem alapított. Míg éltek a szülei, volt, ki őt felkarolja. Édesapja elvesztése mély sebet ejt érzékeny szívén. Erről vall a Künn a temetőben c. versben. Látva édesanyját, amint az élet terheivel viaskodik, szánólag írja: Sír az édes anyám versét. Az árván maradt leány s az özvegység terhét viselő édesanya gyakran merengenek el a boldog időkön, mikor még együtt volt a család (Sokszor mondod).

Károsult hallása mellé társult a másik nyomorúság: látása meggyengült. Szemét Budapesten többször műtötték, sajnos sikertelenül, így az örök csend mellé a homály is társult. Innen magyarázható, hogy költészetén szomorú hangulat borong (Egy régi dal, Vendéglőben, Vergődés). Verseiben gyakran találkozunk a betegség s a reménytelen szerelem motívumával (Ne szeress te engem, Nem tégedet, Lehet-e remélni, Csak egy tekintet, Minek is van szerelem). Miként azonban a felhők közül néha előbukkan a Nap, és derűt áraszt a földre, úgy az ő verseiben is időnként megcsillan e földi élet szépsége (Itt a tavasz, Idill, Kora tavasszal), sőt, a humor is (Isten veled, Ejnye, ejnye, mi dolog).

Az Úr életre szóló betegséggel látogatta meg a költőnőt. Ő istenfélelemmel viselte keresztje terhét (Szeret az Isten!, Örök célok Urához). A költészet és a vallás világa jelentett számára vigaszt. A hit adott neki erőt, hogy elesettségében versei által másokat is vigasztaljon (Előhang, A Fasori református templomban, Testvéreim, ha sorskeresztetek).

Krüzselyi Erzsébet sérült lélekkel járt a világban, s mivel tudta, mit jelent a szenvedés, együtt tudott érezni a segítségre szorultakkal (Egy csalódott béna testvéremnek, Sorsosaim, Elkésett napi hír a nagy háborúból, Az első vadászat, Angyal hadsereg). Verseiben feltűnik a nemzetérzés (Rákóczi, Bercsényi, Kossuth, Rákóczi vára, Hazatér Rákóczi). Ez az érzés leginkább Erzsébet királyné halála alkalmából írt elbeszélő versből tűnik ki (Szomorú ének a mi néhai jó Erzsébet királynénkról). Ő meghagyta, hogy halálakor nemzeti színű szalagot helyezzenek keblére, a veszélyes történelmi idő miatt azonban szerettei ezt csak koporsója vánkosa alá merték odatenni.

Jó ismerője volt a vidék mondáinak, melyek közül néhányat versbe is foglalt. Ilyenek A kurucz akna, A keresztfa, Ördög könnye, A mártonvölgyi pap. Feldolgozott román tárgyú témát is.

Édesapja halála után egy ideig Felsővisón élt, honnan az államosítás miatt 1949-ben Szatmárhegyre költözött testvére fiához, egyben keresztfiához, Krüzselyi Barnához és családjához. Hallása és látása annyira elhagyta, hogy verseit keresztfiának diktálta, ki azokat lejegyezte. Utoljára, ha valamit közölni akart, annak tenyerébe cirkalmazta, betűzte mondanivalóját. A múlt rendszerváltozás után többször is felkérték publikálásra, ő azonban visszautasította a felkérést azzal az indokkal, hogy hóhéroknak nem ír.

Egykor az volt a vágya, hogy sírja az általa annyira szeretett Máramarosban domboruljon (Itt születtem), a történelem azonban elűzte őt szülővidékéről, így nem hegyes, suhogó fenyves lett a nyughelye, hanem a dombos, gyümölcsfás Szatmárhegy. Ne tegyetek című versében meghagyta, hogy ne állítsanak márványt a sírja fölé („Akinek a szíve/Társtalan volt, árva:/Ne tegyetek annak/Márványt a sírjára!/Milyen az ilyennek/Aranybetűs emlék,/Nem védi meg attól/Hogy el ne feledjék!-/Kit hát nem őriz senki/A szíve mélyébe:/Minek annak márvány/A sírja fölébe…)

Amikor Szatmárhegyre költözött, egy vastag kárpáti vörösfenyő darabot hozott magával fejfául, halálakor ezzel jelölték meg sírját. Később szerettei sírkövet állítattak emlékére.

78 éves korában, 1853. október 15-én hunyt el. Hamvai a Lippai temetőben nyugszanak.

Hat verseskötete jelent meg, egy pedig közösen Brankovics Györggyel (Erzsébet királyné emléke). Verseit recenziókban nagynevű íróegyéniségek üdvözölték úgy mint Gárdonyi Géza, Reményik Sándor, Tompa László, Szabolcska Mihály. Nevét a hivatalos irodalom sokáig elfelejtette, az egyház azonban időnként lehajolt a porba, s verseit mint fénylő aranyrögöket felvette, s általa gazdagította a jóbsorsúakat. Így a szatmárhegyi gyülekezet ünnepélyen emlékezett meg a költőnő halála 45. (1998), születése 125. (2000), halála 50. évfordulójáról (2003). Krüzselyi Erzsébetet református egyházunk nagyasszonyai közé soroljuk, ki hitből fakadó szívjóság, türelemmel viselt kereszthordozás, hűség, egyháziasság tekintetében örök példaképünk. 1998. október 18-án a Szatmárhegyi Református Nőszövetség Krüzselyi Erzsébet nevét viselő zászlót szentelt, és felvette a költőnő nevét, így állítva néki márványnál maradandóbb emléket. 2008-ban Szatmárhegy adott otthont a Kerületi Nőszövetségi Találkozónak. Ebből az alkalomból több száz résztvevő állt meg sírjánál és hallgatta meg ft. Dr. Hegedűs Loránt a költőnőről szóló méltatását.

A Lelkészi Hivatal folyó év november 16-án szervez találkozót az olvasni és szavalni szeretők számára Krüzselyi Erzsébet vallásos verseiből.

 

Szóljon hozzá