Kezdőlap / Gondolatok / Ki miatt történt?

Ki miatt történt?

“Mert az Úr haragja miatt történt ez így Jeruzsálemmel és Júdával, míg csak el nem vetette őket az ő orcája elől.” 2Kir. 24,20

Akik nem igazán ismerik az Urat, vagy csak hallottak Róla egy két dolgot, azokban ennek az igeversnek a kapcsán, még jobban elmélyülhet az a gondolat, hogy Isten rossz. Csak nyitott szemmel kell járni a világban és meg kell nézni, hogy milyen sokan szegénységben, nincstelenségben élnek, hányan de hányan szenvednek a betegágyakon, mert testükben tövis van, és még nagyobb azoknak a száma, akik lelki terheket fájdalmakat hordoznak el. Ha Isten valóban jót akarna az emberiségnek, akkor ezektől a terhektől mentesíthetné azt – mondják a hitetlenek.  Sőt ez a vélemény felerősödik akkor, amikor ez olvasható a mai Igében: „az Úr haragja miatt történt ez így…”

Minden éremnek két oldala van. Nem elegendő, hogy csak az egyik oldalt hallgassuk meg, és ez alapján máris véleményt alkossunk, hanem meg kell hallgatni a másik fél véleményét is, ahhoz, hogy egy helyes kép álljon előttünk. „Az Úr haragja miatt történt ez így…” – na de ennek voltak előzményei is. Nem egyik pillanatról a másikra ment végbe ez a fajta elvettetés. Izraelnek és Júdának sokkal több olyan királya volt, akik rossz döntéseket hoztak. Nem tisztelték az Urat, a nép szívét is elfordították a Teremtőtől, idegen feleségeket vettek maguknak és közben az idegen istenek beszivárogtak a hétköznapjaikba, és lassan lassan így egy mély szakadék alakult ki Isten és a nép között. Az Úr Isten figyelmeztette a népét, nem egyszer s nem kétszer a prófétái által. De a figyelmeztető szó ellenére a kérése nem talált befogadó szívekre. Ezért az Úr elveti az orcája elől őket. Valaki egyszer úgy fogalmazott, hogy Istennek a cselekvése kiszámítható. Úgy érzem, hogy ebben az esetben is megállja a helyét ez a kijelentés. Isten figyelmezteti a népét, térjetek meg, mert ha nem baj lesz. Nem változtattak a viselkedésükön így Isten a megígért büntetést (a fogságot) beteljesítette. És amennyiben jó előre tekintünk, akkor jól tudjuk, hogy ott a babiloni fogságban, amikor a nép magába szállt, és bűnbánatot tartott, akkor Isten gyermekeit megint csak magához ölelte és kiszabadította őket.

Ismerős lehet ez a mi számunkra is: szólt nekünk is Isten egyszer kétszer: ne így élj! Ne így viselkedj, hanem próbálj meg szépen élni, szeretetben, békében, mert ha nem ezt teszed, akkor bajba kerülhetsz. De az ember nem hallgat rá. S akkor csodálkozunk, hogy házasságunk megromlott, a rokoni kötelékek felbomlottak, vagy meglazultak, a munkahelyünkön, vagy az iskolában nem úgy tekintenek ránk, mint ahogy mi azt szeretnénk. Isten szólt! Légy jó az emberekhez, mert, ahogy te viszonyulsz hozzájuk, úgy fognak hozzád is igazodni. És szeress engem is – mondja Isten, mert én is szeretni foglak téged. (Bár ha te nem is szeretsz, akkor én még szeretlek téged, az nem feltétel, hogy neked kell elsőként szeretni Engem.) Ha már egyedül maradtunk, ha már úgy érezzük, hogy Isten is elfordult tőlünk, akkor magunkba szállunk és láthatjuk, hogy nemcsak a másikba kell keresni a hibát, hanem bennünk is ott van a bűn, s mivel érezzük, hogy nem jó így lenni, visszakérezkedünk az Atyához. Ő meg újra befogad minket Jézusért.

Amikor a nép veszedelemben volt, és egyre jobban szorult a hurok, a királyok nagyon is emberi módon viselkedtek: a bajban mindig egy földi hatalomhoz mentek segítségért. Azért emberi gondolkozás ez, mert jelen világunkban is ez van jelen. Ha az Európai Unió egyik tagállama anyagilag a csőd szélére került, a másik nagyhatalomtól kér segítséget. Ha Júda és Izrael királyai is bajt észleltek, Egyiptomtól, Assziriától várták a megoldást. Emberi gondolkozásmód ez. De ez nem az Istené! Mert abban a helyzetben nem a szomszédnál kellett volna kopogtatni, hanem az Úrnál. Tőle kellett volna bocsánatot kérni, és segítséget. Ha valaki beteg, orvoshoz megy először, s netalán amennyiben kiderül, hogy nagy a baj, akkor tovább megy, tovább költ, és amikor már minden földi reménysugár szertefoszlott, akkor jut el csak addig, hogy Istent még meg sem kérdeztem, segítséget még nem is kértem Tőle. És ez a gondolkozásmód érvényes az élet különböző területeire is. Valahogy ezt kellene minél hamarabb megérteni, ha mi Isten valljunk gondviselő Atyánknak, és neki tulajdonítunk sok lelki és földi ajándékot, akkor a veszedelem idején hozzá forduljunk segítségért.

És ide a legvégére még valami: nem szabad abban ringassuk magunkat, hogy MÉG van időnk, hogy MÉG nem feszítettük a végletekig a húrt. Az derül ki ebből az igeversből, hogy a kegyelmi időnek vége van! Igen, van, amikor még haladékot kapunk. De van olyan pillanat, amikor már csúszhatunk térden Ő elé, kegyelemben akkor sem fogunk részesülni. Te akartál így élni, szóltam, ne tedd! De te mégis ezt választottad. Akkor tapasztald meg mit jelent egy olyan életbe élni! Viszont nagyon ügyeljünk arra, hogy most is ebben az utolsó kegyelmi időben élünk. Egyszer ennek is vége lesz: de hogy nyugodt szívvel tudjuk ezt várni, zárjuk szívünkbe ezt az Igét: „Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet.” Zsid 10,36

Forrás: www.sandorhomok.refszatmar.eu

Szóljon hozzá