.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Ismét a magyarkéciek nyertek

Már negyedik alkalommal szervezték meg az egyházkerületi szintű bibliaismereti vetélkedőt. Magyarkéc adott otthont ennek a rendkívülien színvonalas, tartalmas rendezvénynek. Aki ott részt vett már mindenképpen győztesnek tekinthette önmagát, hiszen egyrészt a 9 csapat közül mindegyik csapat már megnyerte a saját egyházmegyéje döntőjét (ezért is lehettek ott a nagy döntőn), másrészt pedig olyan élményben lehetett részük, ami mindenképp lelkileg épített minden csapatot.

A Temesvári csapat képviselte Temesvári Egyházmegyét. Arad megyéből Ágya volt jelen. Bihari színekben Jákóhodos képviseltette magát. Érmellékről a házigazda kéciek versenyeztek. Szilágysomlyói Egyházmegyéből Kraszna, Zilahi Egyházmegyéből Szilágygörcsön, Nagykárolyi Egyházmegyéből Szilágylele, Nagybányai Egyházmegyéből Tiszahosszúmező vetélkedett. A mi egyházmegyénket, a szatmáriakat az erdődiek képviselték.

Mike Pál házigazda lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, majd Kánya Zsolt-Attila egyházkerületünk ifjúsági szakelőadója hirdetett Igét. A helyi ifjúsági zenekar szolgálata után kezdődött el a vetélkedő, amely erősen megizzasztott minden csapatot, Sámuel első könyvéből tettek fel erőpróbáló villámkérdéseket. A vetélkedő közben ún. játékkoktéllal dobta fel a hangulatot Jakó Sándor érmelléki ifjúsági előadó. Ezután ifj Berke Sándor a Sámuel első könyve alapján tartott előadást és hallhattuk tőle, hogy az igazi király Jézus Krisztus. Ebéd után a nagyváradi Mozaik együttes adott koncertet, majd következett az eredményhirdetés: Megvédte címét a házigazda Magyarkéc, így első lett, Kraszna lett a második és Temesvár a harmadik. A mieink dicséretben részesültek és elmondásuk szerint óriási élménnyel gazdagodtak.

Isten áldja a szervezőket!

Istené a dicsőség!

Vélemény, hozzászólás?